Egy dolog, ami nagyon dühít most
2010. április 21. írta: Robert McKefir

Egy dolog, ami nagyon dühít most

Előre szólok, hogy ez nem Nógrád, nem Tarján, nem választásos poszt lesz. A tegnapi Inter-Barcelona mérkőzés után történt egy számomra mélységesen elítélő dolog (az eredménnyel nem foglalkozok, úgyis a Bayern nyeri a BL-t:P): történt, hogy a 75. percben becserélték Milito helyére a ghánai olasz Balotellit, akit sokan kritizáltak már viselkedéséért: volt szerencsém látni működését Győrben az U20-as mérkőzésen; és bennem is csak kételyek támadtak a fiatal Mario felé, ennek ellenére Koman meg nem játszik (mert még elvileg nem elég fejlett: no comment...).

Szóval Belotelli 15 perc alatt semmit sem csinált, nem csoda, hogy ismét kifütyülték, mire ő bemutogatott a názőknek. Aztán a lefújás után levette és a FÖLDRE BASZTA (igen, így) a 45-ös mezt, ami miatt Materazzi nekiment a folyosón. Balotellit csak a biztonságiak tudták elvinni Materazzi elől.

A meccs utáni eseményekről is írt az nso, és jelentetett meg nyilatkozatokat. Ibrahimovics és Massimo Moratti is védelmébe vette a fiatal "titánt". Egyedül talán Mourinho marasztalta el kissé a fekete olaszt.

Nem kenyerem védeni Materazzit: a 2006-os vb döntője elég sokat elmond róla, viszont valahol igaza volt abban, hogy nekiesett Balotellinek: számára ugyanis jelent valamit a klub (tudom, hogy ő sem gyerek kora óta játszik az Interben, de már kilenc éve játszik a kék-feketéknél) és mez. Ez egy jelkép, amit nem szabad megbecsteleníteni. Balotelli inkább hálás lehetne ennek a csapatnak, amelyik felkarolta, és az országnak, ahol élhet, és minőségi módon nőhetett fel (nem úgy mint az átlag ghánaiak).

Ibrahimovics nyilatkozatából számomra az jött le, hogy őt is inkább a fizetés, mint a klub vezérli (nem azt akarom mondani, hogy nem tesz meg mindent a Barcáért, de hogy nem vágja földhöz a mezét, arra is mérget mernék venni). Sajnos, manapság egyre több az ilyen sportoló (ott van kapásból Rooney: aki ugye sosem igazol vörös színű csapatba...), és kezdenek kifogyni a Maldini jellegű egycsapatos emberek. Egyre kevesebben értik meg, hogy a torinói szurkolók miért fütyülték ki Cannavaro-t, amikor a Delle Alpiba újra visszatért tavaly.

Ideje lenne Balotellit elzavarni az Intertől, sőt ki kellene dobni lassan az olasz utánpótlás válogatottból, mert mi lesz akkor, ha egy vb-n egy rossz mérkőzés miatt fogja az azurrik meze a gyepen végezni?

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr111940392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása