Tőlem nem szokatlan módon megintcsak egy nem Nógrádhoz kapcsolódó témával jönnék elő. 1945. február 13-án éjszaka megkezdődött Drezda bombázása, a szövetségesek talán legértelmetlenebb pusztítása. 15-én pedig megkezdődött a budai várból való kitörés, amely során a védők nagyon kis százaléka tudott csak átvergődni (teljesen érthető, melyik német katona akart szovjet fogságba kerülni?)a körülzárt fővárosból a sajátjaihoz.
Nyilván ilyenkor megemlékezésekre kerül sor, hogy leróhassuk valahogyan kegyeletünket az áldozatok előtt. Valahogyan. Ahogyan nálunk már a "Becsület Napja" már régen elment a náci irányba (sajnos), úgy Drezdában igazán csak most fajultak el az indulatok, persze ehhez annak is köze volt (énszerintem), hogy szélsőbalos csoportok is mozgolódtak; amúgy kisebb lett volna a gond, ha csak pár (kevesebben voltak, mint tavaly) Jürgen vonul végig a birodalmi zászlóval a városon, és közben énekli a Horst Wessel Liedet, utána bevonulnak testületileg egy kocsmába, aztán néznek valami meccset.
De hoppá. Mi keverjük a szezont a fazonnal. Volt egy harmadik megemlékezés is Drezdában, amelyet a polgármesterasszony szervezett. A kedvenc "hírportálomon" (az iwiw rovat még a libsi subbát is veri néha, komolyan) pedig szokásos módon a széljobberek a derék német hazafiak, míg a Helma Oroszék azok, akik benyaltak a cionizmusnak.
Nálunk a németek még mindig az a nép, amelyik bakancsban alszik, puskával járkál, a kertjét is az utolsó fűszálig gyomlálja, valamint addig vasalja a nadrágját, amíg azon olyan él nem lesz, hogy borotválkozni lehet vele. Tényleg ilyenek lennének? Sajnos személyes tapasztalatom nincs a németekkel kapcsolatban, csupán Norbert Elias írásait tudom felmutatni, amelyeket a németségről írt.
Való igaz, a németek egy derék, becsületes nép, amelyik szorgalmas (valahogy elfeledkezünk manapság az ötvenes évek Wirtschaftswunder-éről, és csak a náci hadiiparra emlékezünk), és kötelességtudó: sokan, így mi is csak szeretnénk ilyenek lenni. (ennek a népnek voltak a fiai azok, akik 9 évvel a totális vereség után, és a vb-n már elszenvedett 8-3-as vereség után képes volt megverni a döntőben a világ akkori legjobbjait) Azonban ez mára megváltozott. Miért? Az 1866-71 között egységessé váló Németországban nem volt demokrácia: az uralkodó volt elöl, és ő után ment mindenki (mint ahogy az működött korábban Bajorországtól kezdve egészen Lüneburgig). Weimarral a németek sem tudtak mit kezdeni, akárcsak a demokráciát most először "élvező" államok tőlük keletebbre. De amíg az Odera másik oldalán valamiféle paternalizmus jött létre, addig egy alacsony, árjának végképp nem nevezhető (az emberei közül is maximum Heyndrich volt az) osztrák magához ragadta a hatalmat, és eltökélte, hogy ő megint előhozza a németek "grandeur"-jét. Sikerét fokozta a tehetetlen angol külpolitika, aztán pedig elkezdődött a hat évig tartó európai háború, amiben megintcsak megmutatkozott a németség kitartása: hat évig húzták, noha a vége felé már igencsak nyomaztó volt a létszámbeli, ellátmánybeli hátrányuk (haditechnikailag még mindig csak nehezen tudták a III. Birodalmat túlszárnyalni).
Az elért totális vereség és a kollektív bűnösség megrázta a németeket( igen is felelősök érte; nem a zsidók meg a szabadkőműesek kezdték, mint ahogy sokan hiszik). Elveszett minden, amiben eddig hittek, a Lebensraum, a legyőzhetetlen Luftwaffe, valamint a Führer (aki a végén még a németeket is elátkozta: ha nem győznek, hát pusztuljanak!). És mégis, ahogy az NDK himnusza is mondta, a németek "felálltak a romokból" (hogy az Ossik mennyire, az más kérdés. Érdekes adalék, hogy a szélsőjobboldal a szegényebb, és lemaradó keleten az erősebb). A két elvesztett háború utáni sokkban szinte semmi fogódzkodó nem volt. Új alapokra helyezték magukat a németek: ezt a lépést a franciák is megtették, De Gaulle-nak pedig nehéz lehetett lemondani a francia "grandeur"-ről, mégis rájött, azok az idők már elmúltak.
Persze Németország sem tökéletes ma: a megértés, és a befogadás kissé el lett túlozva: Berlinben 1,5 millió török él, és ki tudja mennyien lesznek még Brandenburg szívében bevándorlók, miközben a Ruhr-vidék még mindig nem teljesen alakult át, és éli egy 50%-os rokkant életét.
Nézzünk csak megint hazánkra: sokan helyeselnek azért, mert irtották a zsidókat a nácik, akik ugye németek voltak (nahát, vajon a sztereotípia alapján Adenauer is aggatta a sárga csillagokat Kölnben? Másik sztereotípia: zsidó=kommunista), és ezzel tisztábbá tették a Földet (és ha nem marad zsidó, ki lesz a bűnbak?), és örülünk, mert Hitler bácsi kegyéből 172000 négyzetkilométeresek lehettünk újra (miközben az anglomán Horthyban egyáltalán nem bízott, és kikacsintott Antonescura: ha vége a háborúnak lesz még "Nagy-Románia") - és elfelejtjük a megszállást, ráadásul a kiugrási kísérlet helyett február 15. a "becsület napja": végül is igen, cserben hagytuk volna a szövetségesünket (Horthy lovagi kódexe ezt a dolgot nem ismerte), de talán akkor a szovjet zabrálás nem öltött volna akkora mértéket, mint öltött a háború alatt és után. Milyen lenne ma Németország, ha tényleg olyanok lennének, mint amilyennek szeretnénk őket látni? Valószínű, hogy lenne egy fickó, aki Hruscsovos módon adna nyomatékot annak az EP-ben, hogy márpedig a polákok megveszik a német televíziót, mert különben indulnak a tankok. Vagy a Rammstein már valószínű, hogy Svájcban működne a Links 2, 3, 4 miatt, esetleg az iskolai atlaszokban Österreich helyett Ostmark szerepelne.
Magyarország mindig is németbarát volt. De elég nagy probléma az, hogy sokan egy olyan Németországot tekintenek partnernek, baráti országnak, amely már a saját korában is kissé torz volt, valamint az sem mellékes, hogy ez az ország már majd' 70 éve halott.
