Szent Istvánnak sem tetszik az új alaptörvény
2011. november 08. írta: BéKu

Szent Istvánnak sem tetszik az új alaptörvény

kerenyifestmenyek.jpg

  A teljes galériáért katt IDE

Az FN24-nek köszönhetően végre lehullt a lepel a Kerényi Imre által rendelt, az elmúlt 150 év történelmi eseményeit feldolgozó festményekről. Többségében nem olyanok lettek, mint amilyenekre számítottam, hanem még olyanabbak: sokszor rendkívül modoros alkotások, melyeket összességében nézve még a koncepció legapróbb szikráját sem fedezi fel az ember.

A nyitóképen az a négy mű látható, amelyek a legnagyobb benyomást tették rám. Ott van mindjárt az első kép, amely nem, nem a János Vitéz című örökbecsű Petőfi művet, vagy a Kodály-féle Háry Jánost ábrázolja, hanem - sosem találták volna ki - az első világháborút. Valószínűleg bennem van a hiba, de elég abszurdnak tartom, hogy egy több mint 15 millió ember halálát okozó háborúból tarka lollipop-ot csináljanak. Ennél azért szomorúbb történetről van szó.

második alkotás Nagy Imre újratemetését örökítette meg. Ezen a legszembetűnőbb a Hősök terén található emlékmű tetején ücsörgő kaméleon. Egyszerűen nem tudok betelni vele, zseniális. Aztán ott van harmadikként a 2006-os lovasrohamot ábrázoló kép. Szegény Sárkányölő Szent György valószínűleg kikérné magának, hogy legendáját kiforgatva, antihősként ábrázolják.

A kedvencem amúgy a sárkány a kordon mögött. Először azt hittem, hogy ő is a Gyurcsány-kormány ellen tüntet. Kicsit furcsa is volt, mert egyrészről nem értettem, hogy mi baja a sárkánynak Gyurcsánnyal, másik oldalról viszont az esetek többségében ugye ő a rossz fiú: elrabolja a királylányokat, és egészen addig garázdálkodik, amíg fel nem bukkan egy hős lovag, és az le nem döfi. A kevésbé szerencséseket még a fejeiktől is megfosztják. Aztán a lovag elnyeri a királylány kezét, a fele királyságot, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Vagy valami ilyesmi.

Később rájöttem, hogy a sárkány valószínűleg itt sem bújt angyalbőrbe, és nem is tüntet Gyurcsány ellen, hanem inkább maga Gyurcsány a Kossuth téri kordonok mögött. Pedig mennyivel logikusabb lett volna, ha már átforgatják a sztorit, akkor azt rendesen tették volna. De nem. Ugyan a hős ezúttal sötét lovag lett, aki nem megmenti, hanem leszúrja az ártatlan tüntetőket lányt. Szegény sárkánynak azonban ezúttal is csak a rossz fiú-szerep jutott. Egyébként az egész kép a mondandón túl a megjelenítésben is leírhatatlanul szürreális: nem találok szavakat arra, hogy egy 5 éves eseményt kvázi középkori kódexillusztrációként ábrázoltak.

Az utolsó festmény (még nincs teljesen kész) az új Alaptörvény elfogadását illusztrálja. A képen egyértelműen látható, hogy az oly sokszor hivatkozott Szent István sem elégedett az alkotmánnyal. Olyannyira nem, hogy a következményeket nem mérlegelve, testi épségét is figyelmen kívül hagyva rámarkol a kard élére, és ledöfi azt.

***

A festmények egyébként a Kerényi Imre által megálmodott Alaptörvény asztalának fokozatai című terv részét képezik és egyebek mellet ezek illusztrálják majd az alaptörvény díszkiadását. Ez utóbbi 10.000 forint + postaköltségért megrendelhető a polgármesteri hivatalokban, az alaptörvény asztalánál. Biztos vagyok benne, hogy sorban állnak majd az emberek, hogy hozzájuthassanak egy saját példányhoz. Ennyi pénzért a hülyének is megéri!

Amúgy két dolog. Amikor ez az egész alaptörvény asztalás, kerényis baromság kipattant a nyáron, akkor nem írtam róla, de most pótlólagosan megteszem. Ha egy szóval kellene kifejeznem azt, amit elsőre gondolok erről az egészről, akkor azt mondanám, hogy KONTRAPRODUKTÍV! Egyszerűbben, és még rövidebben fogalmazva: GÁZ! Kicsit hosszabban kifejtve viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy Kerényi ötletei - alaptörvény asztala, "udvari festészet" - egyszerűen anakronisztikusak. Sokaknak pedig olyan, nem annyira demokratikus korszakokat juttatnak az eszükbe, amikor az állam beleszólt a művészetbe, az alkotói szabadságba és kultuszt próbált felülről teremteni.  2011-et írunk, amikor az ilyeneknek egyáltalán nincs jó kicsengése. Ez nem segít az amúgy is kétes megítélésű, egy párt (a KDNP-t nehéz önálló pártnak tekinteni) által elfogadott alaptörvény népszerűségén, sőt. Egyesekben ellenérzést, másokban harsány nevetést vált ki. De egyet biztosan nem: nagyobb tisztelet az alaptörvény iránt.

A másik, hogy elvileg az elmúlt 150 év jelentős történelmi eseményeit festették meg. A 2006-os lovasroham, vagy az új alaptörvény elfogadása viszont nem ez a kategória. Lehet, hogy egyszer majd az lesz, lehet, hogy nem; de most még biztosan nem azok. Akkor sem, ha Kerényi szerint igen. Ezek a történések még nem tartoznak a múlt kategóriájába, hanem napjaink részei. Viták kereszttüzében állnak, és minimális konszenzus sem alakult ki róluk. És mivel ezek az alkotások egyoldalúan, egy nézőpontot közvetítve ábrázolják őket, nem hogy nem segítik a nemzet összehozását, hanem inkább tovább mélyítik azt a bizonyos árkot.

Folyt. köv.

* A poszt a szerző szubjektív véleményét, látásmódját tükrözi.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr343361578

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtérés a pornográfiához 2011.11.09. 13:57:21

Plasson, a Tengeróceán című regény megszállott festője arra teszi fel életét, hogy megfesse a tenger portréját. A tengert akarja teljes valójában visszaadni – ezért fel is hagy a klasszikus értelemben vett portréfestészettel. Az óceánban állva...

Trackback: Dizájnbunkók 2011.11.08. 21:27:29

Sokba került, sosem működik rendesen és igazi bunkóság a vakok számára – mi az? Az ötödik kerület egyik turistalátványosságának kikiáltott, Szabadság téri interaktív szökőkút. Nagyot álmodott a belvárosi píárpolgármester és csapata, csicsás ...

Trackback: Szürreális idiotizmus: stadionok, festmények, fotósok és tanácsadók 2011.11.08. 13:20:50

Úgy tűnik, lassan minden a helyére kerül: több tízmilliárdért épülnek majd stadionok, devizahiteles-mintatelepek, százmilliókért adnak tanácsot, fotózzák Orbán Viktort, ugyancsak százmilliókért készülnek a kormányzati propagandaanyagok, festmények, bes...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galagonya 2011.11.08. 13:45:00

Szilyék nagyon jól megírták: "Ha ugyanis az embernek elegendő hatalma és pénze van, forradalomnak hívhat bármit, amit csak akar, forradalmárként ünnepeltethet pénzéhes karrieristákat, továbbá művésznek nevezhet találomra kiválasztott seggnyalókat. Mindezt pedig a hatalommal és pénzzel nem rendelkezőknek le kell nyelniük, amit azért elég szórakoztató lehet fentről nézni."
süti beállítások módosítása