Miniszterelnökcsere a megoldás a forintválságra
2011. november 01. írta: BéKu

Miniszterelnökcsere a megoldás a forintválságra

A címben szereplő mondatot nem én, hanem a Fidesz, egészen konkrétan Orbán Viktor mondta. De még mielőtt a zsebkendőnkért nyúlnánk, hogy távozni készülő vezetőnk után ejtett könnyeinket törölgessük, hozzátenném, hogy mindez nem most hagyta el a kormányfő száját, hanem még 2008-ban:

fideszforintvalsag.jpg

 (via)

"Ha mi magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot, akkor lesz is válság" - szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy a kormány nem érti a válságnak a lényegét, és csupa olyan intézkedést jelentenek be rossz ütemben, amellyel csak súlyosbítják a helyzetet.

Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy a kormány az elmúlt időszakban mesterségesen erős állapotban tartotta a forintot, ha viszont az árfolyam a reális áron mozgott volna 250 és 260 forint között, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.

"A forinttal nincsen nagyobb baj. A forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak. Ezzel a bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és a kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Mint mondta, a bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, egy jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság és megvédhető a forint is.

Forrás: Fidesz.hu

2011. november 1-jén, kedden kora délután 309 forint környékén is járt az euró. Az a 274 forintos euróárfolyam, ami anno Orbán Viktor szerint az összeomlás érzését keltette, manapság inkább a megváltást jelentené.

Ami a jelenlegi miniszterelnök akkori egyéb kijelentését illeti.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Heti Válasznak adott interjújában éppen a "magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot" küldetést teljesítette hibátlanul, amikor az ország esetleges leminősítéséről elmélkedett. Ennek az lett a vége, hogy a forint szinte semmit sem profitált abból, hogy múlt héten a piacok az uniós mentőcsomagról született megállapodás miatt hurráoptimizmusban voltak, ehelyett folyamatosan a régiós valuták alatt teljesített.

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy ha nem a Fidesz lenne kormányon, akkor mit reagálna egy, a mostanihoz hasonló helyzetben. Már csak azért sem, mert korábban már megtette, és ennek emlékét - ahogy az látható - a párt saját weboldala is őrzi.

Ha Orbán Viktor következetes lenne, akkor megfogadva korábbi önmaga tanácsát, át kellene adnia a bársonyszéket. Persze ez csak valami utópisztikus világban fordulhatna elő. A pőre valóságban viszont láthatóan a kettős mérce, és az "Amit szabad jupiternek..."-elv érvényesül. Sajnos.

Folyt. köv.

* A poszt a szerző szubjektív véleményét, látásmódját tükrözi.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr203344937

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jegyzetjelentés: Beindult az elmúltmásfélévezés 2011.11.15. 10:02:06

Gyurcsány Ferenc visszatért Facebookra ás arról ír, hogy szerinte “a következő hónapokban komoly bajba kerülhet Magyarország”....

Trackback: A görög miniszterelnökben biztosan megvan az a bizonyos (magyar) X 2011.11.02. 16:18:59

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök az egész világot meglepő akciójával kapcsolatban kerestük meg Matolcsy Györgyöt, aki éppen Szijjártó Péterrel és Kósa Lajossal tökmagozott a Magyar Nemzeti Bank bejáratánál. Matolcsy kérdésünkre, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avatar 2011.11.02. 23:49:45

Szép találat! :)

Ha lenne a parlamentben ellenzék töketlen bénák helyett, akkor naponta felolvasnák Viktornak a 2008-2009-es bölcsességeit...

>>A Fidesz elnöke rámutatott: míg a Magyarországgal azonos helyzetű Csehország 4 és fél százalék körül kapja a hitelt, Magyarország 8 és fél százalék körül. "Ha Magyarországnak lenne egy közbizalmat élvező politikai vezetése, abban az esetben meg tudnánk takarítani évi 400 milliárd forintot."<<
...
"Mint elmondta, a Fidesz úgy számol, hogy 6-12 hónap alatt lehet az országot abba az állapotba hozni egy közbizalmat élvező kormányzással, hogy elháruljon a tömeges munkanélküliség veszélye."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=122526

Se a 4,5%-os kamatszintet, se a tömeges munkanélküliség elhárítását sem érték el, pedig már bőven túl vannak a 12 hónapon is.

"Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a magyar politikából - szögezte le a Fidesz alelnöke. 300-400 milliárd forintot csak azzal meg lehet spórolni, ha kormányváltásra kerül sor, ugyanis ma ennyivel többet fizetünk a hitelekért azért, mert Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök - fogalmazott."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=127952

A kormányváltás megtörtént, a 3-400 mrd spórolás viszont nem következett be. Vagy Varga totál dilettáns, vagy direkt hazudott, vagy Orbán épp olyan hiteltelen a hitelezők szemében, mint Gyurcsány...

"Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát - mondta a Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=128212

"a hitelesség visszaállítása magával hozza a bizalom visszaállását, ez magával hozza egy erős nemzeti valuta lehetőségét, ez pedig lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek kikeveredjenek a jelenlegi nehéz helyzetből."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=128303

Ehhez képest azt az árfolyamszintet se tudják elérni, amivel átvették az országot Bajnaiéktól...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.03. 07:25:12

A cikkekben vannak igazságok.
Sok szép ígéretet kaptunk választások előtt! Mi fog ebből megvalósulni?
Nemzetgazdasági szempontból elhibázott lépés volt a jövedéki adó emelése.
Véleményem szerint, akkor megy egy üzlet, ha forog az árukészlet. Minél kevesebb a vásárló, annál kevesebb lesz a gyártó is.
A járulékok csökkentéséről is volt szó annó!
Nem kell hozzá sok ész. Ha kevesebb lenne a járulék, akkor több ember lenne bejelenve dolgozni. Csökkenne a feketegazdaság. Mindenki fizetne Tb és nyugdíj járulékot. A személyi jövedelem adóról meg nem is szólva.
Merem remélni, hogy lesz is valami kormányunk ígéreteiből, nem csak hang volt a szélben az ígéret...
süti beállítások módosítása