Pár éve volt egy nagy vita arról, hogy akkor hova is kerüljön Teleki Pál szobra. A tiltakozók (akik között ott van a tarjáni eredetű szabadonfutó Gusztos Péter is) azzal érveltek, hogy gr. Teleki Pál bizony antiszemita volt, és mint ilyen nem kaphat Budapesten, pláne nem a Várban szobrot. A szobor végül Balatonboglárra került, a lengyel-magyar barátság emlékhelyre.
Tény, hogy Teleki Pál nem nagyon szívlelte a zsidókat. Sőt, az ő kormányzása alatt fogadták el, 1920-ban (XXV. tc.) az ún. "Numerus Clausus" törvényt, valamint a II. Zsidótörvényt 1939-ben (IV. tc.). Az előbbi az egyetemeken szabályozta a hallgatók számarányát vallási alapon (a zsidó szó nincs a törvényben!): ennek következtében a zsidó származású hallgatók aránya jelentősen lecsökkent a felsőoktatási intézményekben (kíváncsi lennék azonban arra, is hogy az ortodox és evangélikus vallású hallgatók száma mennyivel csökkent) - de ezt még a gazdagabb zsidó családok kibírták: külföldre küldték gyerekeiket tanulni, a szegényebbek pedig mai szóval fogalmazva, megszívták. Arról már kevesebben beszélnek (igaz, eredménye is kevés volt), hogy 1928-ban enyhítettek a törvényen, ekkor a zsidó hallgatók száma újra megemelkedett, majd a jobbratolódó harmincas években megint csökkent (igaz, ekkor még nem volt törvényi szabályozás).
Mindkét törvényt el kellett fogadni a közhangulat miatt. Egy évvel a Tanácsköztársaság bukása után, a forrongó Magyarország a zsidókban bűnbakot látott (ne feledjük, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek nagy része zsidó volt, nem antiszemitizmusból mondom, csak mint tényt), és amíg egy Prónay vagy Héjjas vezette félkatonai szervezet garázdálkodhatott az országban, addig a zsidóság természetesen tarthatott esetleg attól is, hogy pogromok kezdődnek ellenük. Így egyfajta szelep volt ez a N.C. Ettől nem lett jobb a zsdióknak, sőt romlott a helyzetük, de a köznép legalább megnyugodott, hogy a jövőben már nem lesz bomlasztó zsidó értelmiség, ami forradalmat szabadítana Magyarországra. A közhangulat mellett a nemzetközi helyzetet is meg kell említeni a II. Zsidótörvény kapcsán: Németországtól vártuk a revízió kiteljesedését: ezért tennünk is kellett valamit, amivel elnyerhettük a németek szimpátiáját. Sajnos, a későbbiek folyamán ezért egyre nagyobb árat kellett fizetnünk...
Teleki Pál teljesen beleillett az akkori Magyarország vagy Közép-Európa képébe: nemesi származású, keresztény, kissé antiszemita, konzervatív politikus. De olyanokat állítani, hogy "súlyos felelősség terhel a magyar zsidóság pusztulásban" (Fodor Gábor) merő felelőtlenség. Teleki már nem láthatta a zsidók deportálását, falhoz állítását. Ezek a történések az addig antiszemita nézeteket valló Ravasz László református püspököt is megrázták, aki ettől kezdve a zsidóság mentésén fáradozott. Valószínűsítem, hogy a katolikus, hívő Teleki is felül tudott volna kerekedni antiszemitizmusán, és a marhavagonokba toloncolások ellen tiltakozott volna (ahogy tette azt Bethlen István is).
Teleki volt az a politikus, aki Lengyelország eleste után több ezer lengyel számára nyújtott menedéket hazánkban, miközben Hitler már igencsak dühöngött: a német csapatok át nem engedése hadműveleti célokból, valamint a támadáshoz való nem csatlakozás már így is sok volt neki; ez is csak mélyítette benne azt, hogy a magyarok angolbarátok, és nem lehet bennük megbízni. A "fegyveres semlegesség" azonban az életébe került. Teleki 1941 áprilisában óriási súly alatt roppant össze, és nyúlt fegyveréhez. Nem akarta hazáját háborúba vinni, valamint azt sem akarta, hogy a németek megszálljanak minket, mivel nem csatlakoztunk a harcukhoz. Utódja, Bárdossy László kiállt a németek mellett, helyére Kállay Miklós már akkor került, amikor már nem lehetett mit tenni.
Teleki nem vett részt a zsidóság pusztításában. Elnöksége alatt nem lőtték őket a Dunába, nem vitték őket táborokba (1941 nyarán Kamenyec Podolszknál a Magyarországra menekült - tehát nem honos - zsidókat halomra lőtték az Einsatzgruppék: mikor ez Keresztes-Fischer belügyminiszter fülébe jutott, a betelepülők deportálását haladéktalanul leállította). Egészen a német megszállásig (1944. március 19.) a magyarországi zsidóságot nem szállították sehová, sőt Magyarországon még szabadabban mozoghattak, mint bármely másik német szövetséges államban (persze azért helyzetük a zsidótörvények hatására igencsak romlott). Ezekre valahogy senki sem figyel. Mint ahogy arra sem, hogy Kapisztrán János szobrát el kellene távolítani a Budai Várból (tisztelt SZDSZ, amíg lehet, intézkedjenek), mivel annakidjén Magyarországon a zsidók áttérítésével foglalkozott, amelyek, ha sikertelenül végződtek, akkor véres pogromok kezdődtek a térítő nyomában. Valahogy erről megfeledkezünk.
Én azt mondom, hogy Teleki Pált hibái ellenére tisztelnünk kell, és valahogy meg kellene értenünk: meg kell jegyezni a Numerus Clausust és a II. Zsidótörvényt, de nem lenne szabad ezen felakadni, aki ezen fennakad legjobb, hogyha Sztálinról annyit tud csak, hogy papnövendék volt. Nem hinném, hogy a mai politikusok közül sokan önkezükkel vetnének véget életüknek, hogyha hasonló helyzetbe kerülnének. mint a miniszterelnök 1941 áprilisában. Szükségünk lenne legalább egy Teleki kaliberű vezetőre: lehet kicsit lelkiismeretesebb lenne az ország kormányzása.
