Nem célom mindenféle sallanggal teleírkálni ezt a bejegyzést (ezt sokan mások a nap kapcsán megtették) - inkább nézzünk pár adatot.

Magyarország területe: 325411 km²

a "rendezés" után: 92963 km²

Romániához került: 103093 km²

A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került: 62092 km²

Csehszlovákiához került: 61 633 km²

Ausztriához került: 3965 km²

Lengyelországhoz került: 589 km²

Olaszországhoz került: 21 km²

Népességi adatok: 20886487 fő 1920 június 4. után: 7615117 fő (ilyen áron sikerült a  magyar nemzetállamot létrehozni, köszönjük, de nem kértük). Határon túlra került magyarság:

Románia: 1662000 fő - 32%-a az ottani lakosságnak

SzHSzK, azon belül a mai Vajdaság: 420000 fő, az ottani lakosság 28%-a

Csehszlovákia: 884000 fő - 30%-a az ottani lakosságnak (de: Turóc vármegye 1910: 38432 szlovák, 10993 magyar, 5560 német lakos, Árva vármegye 1910: 59096 szlovák, 2000 magyar, 1518 német, 16131 egyéb nemzetiségű lakos)

Területek, amelyek 1938 előtt visszakerültek Magyarországhoz: Sopron (népszavazás), Szomoróc, Felsőcsatár, Horvátlövő, Narda, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vaskeresztes, Somoskőújfalu és Somoskő. Utóbbi két település története sokak számára ismert Nógrádban.

Nehéz persze a számok alapján dönteni. Nyilván vezettek bizonyos etnikai okok az elcsatolásra, a legnagyobb probléma mégis az volt, hogy Magyarország, Az OMM részeként elvesztette a háborút, így túl elnéző bánásmódra nem számíthatott abban a korban, amikor mindenki területeket akart. Még így is örülhetünk, hogy ennyi!! maradhatott Magyarországból: nyilván ismeretesek a Tisza bal partjáig húzódó román elképzelések, a SzHSzK-Csehszlovák korridor valamint a salgótarjáni szénmedencére vonatkozó kapzsi cseh igények (és még akkor a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaságról nem is szóltam). Sajnálatos módon, körülöttünk csak a szerb, a horvát és az osztrák tekinthető tőlünk régebbi etnikumnak. A horvátokkal Trianon kapcsán úgymond nincs nagy "probléma": megvolt a regionális önállóságuk a Magyar Királyságon belül, az igényeiket  (szomorúan bár, de) tudomásul vettük. Sajnos a román és a szlovák nép később alakult ki, és egzisztenciájukat is valamikor a XIX. században sikerült így-úgy kiformálni. Ez az előbbieknek sikerült, akik a dákokra vezetik vissza eredetüket (és akkor ilyen jogon jár a Tiszáig Magyarország), és Vitéz Mihály birodalmával hencegnek (Erdély ekkor állt egyedül román uralom alatt - nem sokáig, 1599-1601 között csupán). A szlovákok egy csendes falusi szláv nép volt, amelynek az volt a hibája, hogy a csehek legközelebbi rokona. A szlovákságot felemelni akaró személyek Prágához fordultak (aztán utána Szentpétervárhoz vagy Bécshez): az ottaniak pedig ellátták őket pánszláv vagy ausztroszláv nézetekkel (nem biztos persze, hogy a cseheket a Felvidék megszerzése érdekelte, de a szlovákságnak jobb sorsot szerettek volna, ezért viszont a XIX. század folyamán igencsak utáltak minket - pedig lehet többet ártottak, mint a románok ugyanebben a korszakban).

Ugyancsak a csehek voltak azok, akik az antantnál Párizsban lobbiztak (nekünk csak egy nyamvadt Sixtus-levélre tellett), hogy bizonyítsák, egy föderatív cseh-szlovák (akik egyébként keleti csehek) állam fog létrejönni: később a már ekkor is nagyon aktív Edvard Beneš próbált újabb és újabb követelésekkel előállni: tulajdonképpen már kicsit későn, de mégiscsak sikerült a Konferenciának leállítania (természetesen a szlovákoknak nem lett jobb a helyzetük a közös államban: mindig másdohegedűsök voltak a csehek mögött: 1990-1993 között már ezért nem akartak föderációt).

Ma már hiába nézegetjük a térképeket. Az első világégés után még  lehetett mutogatni, hogy itt bizony (minimum) etnikai revízió kellene. Aztán a világháború előtt Hitler elhúzta a mézes madzagot az orrunk előtt, és ha lehet még súlyosabbak lettek a következmények: a menekülők és deportáltak, átcserélt emberek gyökeresen átváltoztatták a népesség összetételét (gondoljunk csak a "nyugatra tolt" Lengyelországra! A Szovjetunióhoz csatolt területekről százezerszám költöztek lengyelek a volt német területekre). 90 év pedig megtette a kártékony hatását: sok magyar a határ mellől másfelé házasodott, költözött a jobb munka lehetősége miatt - akikből két generáció alatt már kiveszett a magyarság. Persze helyben is megfigyelhető ez a tendencia.

Lehetséges lenne-e a revízió ma? Nehéz kérdés. Én az igen mellett vagyok, de ez a mai világban körülbelül annyira lehetetlen, mint a harmincas években. Ma már a föderációk és a nagy szupranacionális bilincsek korát éljük, így a területi kérdéseket javarészt kiröhögik, más felől a status quo (hát ha nekik a párizsi szerződések a status quo-k...) megtartása mellett érvelnek. Én azt mondom, hogy jobb az, ha egy nép egy országban van. a regáti és az erdélyi románok között sok ellentét volt a két világháború között: másként gondolkoztak, másként nevelkedtek, de az erdélyiek közül csak nagyon kevesen gondolták, hogy önálló Erdélyre lenne szükség. Nem tartom reálisnak, hogy Lőcse vagy Herkulesfürdő főterén magyar zászló lengedezzen, de hogy Szabadkán vagy Losoncon igen, az még lehetséges: azonban ez nem csak rajtunk múlik, a szomszédainkon is.

Június 4 örökre bevésődött a magyarságba. Szomorú dátum, amely megmutatja, hogy a magyarokba igenis bele lehet rúgni (látott már valaki olyan békét, ahol egy másik vesztes állam területet kap? Ráadásul ebben az országban uralkodtak osztrák császárként a Habsburgok), és hogy bármit is teszünk ellene, mi leszünk az örök lázadó, akit lebilincselve kell tartani, mint Prométheuszt, aki lehozta az embereknek a tüzet az Istenektől. Valahogy ezt elfelejtik időközben...