Ugye mindenki ismeri azt a történetet (bár lehet, hogy ez is csak egy városi legenda, később kiderül, hogy miért lehet az), ami a kemerovói Tajga teázóban történt: még az átkosban a fiatal házasok férfi tagját beszólították katonának. Addig azonban, hogy ne pókhálósodjanak a dolgok, a fiatal feleségek a Tajgában múlatták az időt, és bizony a testüket is áruba bocsátották. Történt aztán, hogy az egyszeri honvéd hazament eltávra, de hogy ismeretlen tájakat is megismerjen, elment a Tajgába, és egy hölgyre befizetett. Aztán kikapta a saját feleségét... A nagy döbbenetnek válás lett a vége.

Hasonló történettel áll elő Szomjas György is az 1985-ben forgatott Falfúró című filmjében. A valamelyik budapesti panelrengetegben él a fiatal házas Géza (Bán János - Otik a Mi kis falunkból;)) és a felesége (Szirtes Ági) két gyerekükkel. A férj az ötnapos munkahéten mindig bemegy a gyárba, dolgozik egy számomra ismeretlen géppel, hazamegy és ennyi. Addig, amíg meg nem látja a fiatal Évát: ezután jön a szószerinti asztalborítás, és Géza belevág a nyolcvanas évek szabadabb levegőjébe, és bizony vállalkozó lesz: falfúrásból akar megélni, a betonfalak világában. Persze minden kezdet nehéz: a derék Dózsa melegítős házmester (pártállami ember, tömbbizalmi, ma valószínűleg MSZP szavazó lenne), a félprofi, már vállalkozó haver, a család miatt aggódó feleség és a presszós Éva megnehezítik a fiatal maszek dolgát.

A történetet néha megszakítják a lakók monológjai, amelyek a film végére egyfajta előzményt tesznek hozzá Évához, aki valami miatt a barátnőjénél lakik, és nem a bejelentett lakhelyén a férjével, a szemben lévő tömbben, valamint egyfajta képalbumról is szó esik, amelyben nyaktól lefelé látható meztelen nők vannak, akiket virágnyelven lehet megkapni.

Gézának a folytatás sem egyszerű; a veszekedések miatt Évához költözik, néha tettlegességig fajul a konfliktusa a házmesterrel, de bőszen fúrja a lyukakat, (Évánál és ban is) közben pedig folyik a nyolcvanas évek Magyarországa a tömb körül. Aztán mégis visszatér minden a szokásos medrébe: a film legfurcsább képe után Géza hazatér a családjához, visszapakolja ruháit a szekrénybe, és folytatja a falfúrást, miközben a Nabucco legismertebb kórus részét fütyüli a "modern szocialista" lakótelepen.

Szomjas György kicsit összeszedte magát ebben a filmjében, és normális történettel látta el a filmet, amelynek egy urban legend az alapja (így a Tajgának is). A későbbi Roncsfilmben a történetből sokkal kevesebb marad meg, de a félig beilleszthető monológpk visszaköszönnek, továbbá az abszurd képek (tengerimalac a panel folyosóján, vagy a lakótelep látképe egy női ágyék felől) is még megjelennek később a rendszerváltáskori Roncsfilmben: amely megintcsak egy érdekes korát mutatja be a magyar társadalom egy néma, de jelentős részének.

Ja, és lehet streamen nézni!