1956. december 8.
2009. december 08. írta: BéKu

1956. december 8.

Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nincs olyan salgótarjáni - egy bizonyos életkor felett persze - aki ne tudná mi történt a címben szereplő napon.

Sortűz. A forradalmat már leverték, Kádár elfoglalta helyét, ahonnan aztán 33 évig nem lehetett kirobbantani. És elkezdte a megtorlásokat. Ezután nem volt pardon. Semmiféle "rendszerellenes"  megnyilvánulást nem tűrt a hatalom: a tüntető munkásokba és bányászokba is lelkiismeret nélkül lövetett bele Salgótarjánban.

Pontos adatokat máig nem ismerünk a halottak számát tekintve. Ami bizonyított, az 46 áldozat: 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyermek. A többség természetesen úgy vélekedik, hogy ennél jóval több embernek kellett meghalnia azon a decemberi napon. Én már hallottam száz feletti áldozatról is. De ennek nincs jelentősége. Mindegyik élet ugyanannyit ér. Egyetlen egy áldozat is hatalmas veszteség.

És hogy miért kellett meghalnia ennyi embernek abban a bizonyos vérfürdőben? Kádár miatt. Közvetve ugyan, de ő volt az, aki minden formáját meg akarta törni az emberek egy részében még pislákoló ellenálásnak. Példát akart statuálni. Sikerült.

A Kádár-rendszer alatt, hasonlóan a forradalomhoz - a sortüzekről sem emlékeztek meg méltóképpen. Sőt.

Szerencsére ez megváltozott. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy soha ne is feledkezzünk meg a történtekről.

***

        "ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
        nem múlt vagy nékem, nem történelem,
        de húsom-vérem, lényem egy darabja,
        szívem, gerincem - kijöttél velem

        az irgalmatlan mindenségbe, hol a
        Semmi vize zubog a híd alatt
        és korlát nincs sehol sem - életemnek
        te adtál értelmet, vad álmokat

        éjjelre és kedvet a szenvedéshez
        s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
        ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
        s nem engedted, hogy kifulladjak vénen;-

        ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
        oly könnyű volt a nehéz út veled!
        Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
        ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.
"

/Faludy Göyrgy: 1956, te csillag - részlet/

 

 

***

VÁROSI GYÁSZNAP - PROGRAM


16.00 Ökumenikus Istentisztelet a "Salgótarjáni Sortűz" áldozatainak lelki üdvéért a salgótarjáni Szent József Plébánia Templomban (Salgótarján, Acélgyári út 1.)

17.00 Fáklyás emlékező felvonulás a December 8. Emlékparkig

17.30 Városi gyásznap központi megemlékezése a December 8. Emlékparkban

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr961582097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fi1926or 2009.12.09. 19:09:13

Igen...az utolsó két sort a tarjáni ultrák a pánteki kosármeccsen is kihúzták.

BéKu 2009.12.09. 21:39:28

@fi1926or: Láttam :-)) Bár csak oldalról, a tényleges szöveget csak az nportos fotókon tudtam elolvasni.

Viszont elírták, mert ők szent föld helyett "e földet" írtak. De ez azért nem akkora probléma. :-))

Az mondjuk érdekelne, miért nem lehetett gyászszünetet tartani.

fi1926or 2009.12.09. 23:43:02

@BéKa: az nem elírás, hanem a srác, aki csinálta, próbált valahol rövidíteni, hogy tuti kiférjen..szerintem ez belefér (mellesleg egész éjjel nem aludt:) ).
A gyászszünet ötletére a válasz a következő volt:" határozottan nem, de majd elmondjuk, miért".. No comment...

BéKu 2009.12.10. 00:22:20

@fi1926or: Érdekes érv...
Remélem nem valami politikai akármi miatt.
Azóta kaptatok már valami választ a miértre?

Ha direkt volt az "e földben", akkor ok :-)) Tényleg nagy munka lehetett megcsinálni, tehát grat neki!

fi1926or 2009.12.10. 12:29:28

Nem, ez volt a válaszuk...nem szeretném a nevén nevezni, melyik vezetőségi tag reagált így...
OK, átadom neki:))))
süti beállítások módosítása