"A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik." - Sir Winston Leonard Spencer-Churchill
Vannak emberek, akik számára már túl liberális vagyok, mert letettem arról, hogy népirtásokban gondolkozzak (a középiskola és Földi Pál hatása már elmúlt), valamint Bp van rám rossz hatással, és elfelejtek dolgokat. Mások számára pedig még mindig egy begyöpösödött fasz vagyok, aki kirekesztő és rasszista, olyan ember, aki mindig is ilyen marad.
Érdekes helyzet. Nyilván egy oldalról nem lehet gondolkozni, erre rájöttem én is. Viszont az biztos, hogy nehezen fogom elfogadni ezt a mai világot. Számomra nem a fenntartható fejlődés a lényeg, hanem a fenntartható gondolkodás és szemléletmód.
Sosem hittem, hogy az emberek egyenlőek, sosem hittem, hogy vér nélkül bármi fontosat el lehetne érni. Abban sem hittem, hogy a nép képes normálisan irányítani magát. Nem vagyunk egyenlőek: sokan jönnek a természeti példákkal, az állatok egyenrangúságával, hát kérem: ha a farkasfalkában a legfiatalabb tag merne eőször enni a szarvasból, örülhet, hogyha nem harapják el a nyakát (nahát, pedig ők is egy fajból valók). Nem vagyunk egyenlőek. Kapásból két neműek vagyunk. És a fiam sosem fog olyan jól futni 100m-en, mint egy néger srác, noha lehet, hogy ugyanolyan körülmények között készültek.
Nem hiszem, hogy bármit eldönthet a fegyvertelen tárgyalás. Nem értünk még el erre a szintre, hogy csak úgy tárgyaljunk erről-arról (lásd a sikeres koppenhágai csúcsot). Brutális, és radikális módszer a háború egy cél elérésére, de sikeres, valamint megelőzi a túlnépesedést: mennyien lennénk ma, ha nem lett volna 2. világháború? Vagy talán a harmadik világot ma hogy fogják rávenni arra, hogy lakói fogják vissza a gyermeknemzést? Szép szóval? Óvszerrel? Tudatos családtervezési programmal? Kétlem.
A manapság dicsőített demokrácia bölcsője Hellász, ahol maga a vegytiszta demokrácia csak a peloponészoszi-háború idején működött egy rövid ideig Athénban. Az ókor másik legismertebb köztársasága a római (Karthágó is választotta tisztviselőit!) volt, ami igen sikeresnek bizonyult, hiszen egy hatalmas birodalmat épített ki, és egy hosszú folyamat során sikerült csak megdönteni. Persze mai szemmel nézve ez az államforma oligarchikusnak tűnik, ahol a köznép csak kis csatornákon juttathatta érvényre akaratát.
Azóta eltelt sok idő, mikor is a dicsőséges francia forradalom megmutatta, hogy a polgárság is tud politikacsináló erővé válni (a munkásság még jó száz évig el volt felejtve, népképviselet? teljes egyenjogúság? ugyanmár). Sikeresen kiépítettek egy rendszert, ami sikeresen felfalta önmagát. A hármas jelszavuk nevében (most hagyjuk a kereszteseket, hogy kinek a nevében harcoltak) először is kidobták Suger apát hamvait a Szajnába, lefejezték az (egyébként balfasz) uralkodójukat, majd egymást is az állam ellenségének kiáltották ki. Majd jött egy kis korzikai, aki megmutatta, hogy a franciák is tudnak nagyok lenni.
És ma mégis a demokrácia és a népképviselet az úgymond egyedüli és járható út. Közben pedig a "bűnös fehér ember" kénytelen elismerni, hogy működnek más fejlődési utak, amelyeket korábban leigázott volt gyarmatok alkalmaztak/alkalmaznak. És az angoloknak most teszik a szemrehányást ezek a bozótlakók, hogy ezt és azt csinálták, közben pedig a brit állam kártérítést fizet nekik. Amiből egymást, vagy a gyűlölt fehér földbirtokosokat öldösik - nem gondolva arra, hogy ezek a "bűnös fehér emberek"-nek köszönhetően tudnak angolul, és tudnak kicsikarni mindenféle segélyeket a gazdagabb országoktól. És ha Afrikában elismerik a fejlődés más útját, Európában miért nem lehetne?
Magyarországon a demokrácia sosem működött: 1918-19-ben önmagától omlott be, 1948-ban sikerült késekkel döfködni keletről. Most pedig húsz év után megint rohan a csőd felé. Nyilván egy diktatúrából a demokráciába nehéz az átmenet: mostmár lehet több pártra szavazni, azt mondok és csinálok, amit akarok. Igen, miközben mindenki megfeledkezett arról, hogy egy ilyen demokráciában az állam nem fogja már megmondani felülről, hogy: "elvtársak és 45000 pár gumicsizmát kell gyártanunk". Valahol mindenki a maga ura lett, és természetesen mindjárt a másikat kezdi fúrni. Kiveszett a becsületes megnyilvánulás belőlünk, ehelyett megy a mocskolódás, és egymás lehordása. A lovagiasság, mint olyan hiánycikké vált - egyáltalán nem idejétmúlt dolog, csak szét kell nézni.
Talán ezért kellene valaki, aki fölöttünk áll. Mondjuk egy király. Végül is, nem tökmindegy, hogy egy sólyomlaci vagy egy koronás fő írja alá a papírt? Valamint kellenének még szabályozók. Nem mondom, hogy a bethleni rendszer ma működne a régi formájában, de hogy megérné még egyszer megpróbálni, kicsit ápdételt formában, az biztos. Korábban csak diktatúrában gondolkodtam, ma már eljutottam arra a szintre, amit Mária Terézia is mondott: "etetni, itatni is kell a juhot, a ha nyírni, fejni akarjuk". De talán az mégsem járja, hogy a birkák csak úgy szabadon kószáljanak a határban, még talán megtámadja őket egy csapat farkas.
Szóval kicsit bizonytalannak érzem magam. Nem tudom kinek mit mondjak, és hogy hogyan gondolkozzak, mert hogy lépjek még egyet a demokrácia irányába, ahhoz valami nagyon radikális dolognak kellene következnie.
