Hogy állnak a pártok?
2010. március 23. írta: BéKu

Hogy állnak a pártok?

Na, ennek is vége. Lezárult a kopogtató-fázis, lehet kampányolni teljes gőzzel a kispártoknak is! A három biztos bejutó párt mellett lett országos listája az LMP-nek, az MDF-nek és a Seres Mária-féle Civil Mozgalomnak is. A három nagy párt mellett az LMP-nek is sikerült minden megyében listát állítania. Az MDF-nek végül 18, a Civil Mozgalomnak pedig 9 területi listája lett. Még most lesz némi átfutás, mivel április 3-ig fellebbezni is lehet, szóval még "nem hivatalos" a végeredmény, de azért majdnem.

 

Egyéni jelöltek:

Civil Mozgalom: 24

Fidesz - KDNP: 176

Jobbik: 176

LMP: 91

MDF: 77+13 közös jelölt

MSZP: 176

 

Kispártok területi listái:

Civil Mozgalom: BÁCS-KISKUN, BÉKÉS, CSONGRÁD, FEJÉR, GYŐR-MOSON-SOPRON,  HAJDÚ-BIHAR, PEST, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, VAS

LMP: MINDENHOL

MDF: NÓGRÁD, SOMOGY és VAS kivételével mindenhol

 

LISTA ÁLLÍTÁSOK NÓGRÁDBAN*

JOBBIK:

1     Palotai Szilárd     
2     Farkas Gergely    
3     Dr. Czuczi János    
4     Navratil Attila    
5     Bagó László    
6     Betz József    
7     Fábián Gábor József    
8     Gácsi Péter    
9     Szabóné Tari Judit    
10    Lorkó Győző Ákos    
11    Balla Andrea Gyöngyi    
12    Doman Ferenc

 

MSZP:

1     Boldvai László Róbert **
2     Borenszki Ervin   
3     Lombos István Pál   
4     Juhász Gábor   
5     Molnár Katalin    
6     Zsédely Lajos János   
7     Ottrok Tibor   
8     Molnár Zoltán Gábor   
9     Huczekné Rétvári Mónika    
10    Paulovics László    
11    Dr. Serfőzőné Dr. Fábián Erzsébet  
12    Huszár Máté László 

 

MUNKÁSPÁRT:

1     Szabó Lászlóné     
2     Urbán Sándor   
3     Juhász Gábor K.   
4     Tóth László   
5     Herédi Sándor
  

 

FIDESZ-KDNP:

1      Becsó Zsolt     
2      Balla Mihály Tibor    
3      Dr. Nagy Andor    
4      Bíró Márk   
5      Székyné Dr. Sztrémi Melinda Anna
6      Szabó Csaba   
7      Medvácz Lajos Ferenc    
8      Skuczi Nándor Tibor  
9      Barna János Béla   
10    Varga Krisztina Judit   
11    Dr. Bercsényi Lajos    
12    Dr. Surján László    

 

LMP:

1     Galanics Zoltán     
2     Dr. Barta Eszter
3     Fekete József    
4     Szabó Veronika    
5     Sebestyén György    
6     Jancsó István    
7     Mészáros Katalin    
8     Hatranics József    
9     Budai Krisztina
10   Mák Edvin

 

* A sorrend az alapján készült, ahogyan majd a szavazólapon egymás után következnek majd a pártok.


** Ezúttal nem követtem el azt a hibát, mint a múltkor, és most csináltam screenshotot RÓBERTről :-))

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr1001826957

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kitört az első politikai Twitterháború 2010.03.14. 13:20:48

  Tegnap neki eset a Jobbik az LMP-nek Twittern. A vita az LMP ajánlószelvényeinek szabályossága körül bontakozott ki. Ugyanis, több választási bizottságban is, úgy golyózta ki a Jobbik az LMP jelöltjét, hogy a két különböző színű tollal kitölt aj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehetmas 2010.03.09. 22:46:39

Szia BéKa-lány!

Az MDF zalai és szabolcsi listaállítása téves, mivel mdf-szdsz jelöltek nem számítanak a tisztán mdf-es listába.
(Erről szólnak az elmúlt naok hírei éppen, Budapesten.)

Szép "álmokat"! :)

BéKu 2010.03.09. 22:51:22

@lehetmas: Így van, elnéztem. Az SZDSZ-re fókuszáltam, ezt a civil akármit figyelmen kívül hagytam :D

Amúgy nyugi, tudom ám, szerintem előbb tudtam ezekről az anomáliákról, mint te :P

Viszont szép álmom nem lesz, mert kaptam ígéretet egy mailre, aztán nem lett belőle semmi :-((

(jó, tudom. ezerrel pörögtek és nincs erre idő meg energia, csak hát na, vártam :-)) )

Neked is jó éjt!

Brekkk :P

lehetmas 2010.03.10. 08:06:01

@BéKa:

"anomáliák" ... remélem nem valami szuper fideszes pártfunkci vagy, hogy mindenről jóidőben tudsz? Esetleg valami "beépített ügynök" :)

Remélem a mailedet mára megkapod! :)

Szép napot!

lehetmas 2010.03.10. 08:06:41

@BéKa:

"anomáliák" ... remélem nem valami szuper fideszes pártfunkci vagy, hogy mindenről jóidőben tudsz? Esetleg valami "beépített ügynök" :)

Remélem a mailedet mára megkapod! :)

Szép napot!

lehetmas 2010.03.10. 08:09:48

@BéKa:

"anomáliák" ... remélem nem valami szuper fideszes pártfunkci vagy, hogy mindenről jóidőben tudsz? Esetleg valami "beépített ügynök" :)

Remélem a mailedet mára megkapod! :)

Szép napot!

BéKu 2010.03.10. 10:17:13

@lehetmas: nem, csak az RSS-nek köszönhetően kb publikálás után 2 másodperccel olvastam a hírszerző cikkét a témában. Munkahelyi ártalom. :D

Amúgy nem vagyok Fidesz-tag, és nem is tervezem, hogy az legyek :-))

Hogy amúgy szimpatizálok velük, azt meg már egy párszol leírtam, szóval nem újdonság :D

fetso 2010.03.12. 22:58:25

@BéKa: Szia Jány!
Robit már megint levették (most a megyei listáról), viszont fent van Robi az országos 22.-en. Arról is csinálj egy mentést!

BéKu 2010.03.12. 23:00:47

@fetso: Miért szégyelli a rendes nevét?

BéKu 2010.03.14. 09:21:59

@galagonya: Bokroooooos! :D

Ma esete a Frizbiben olyan vizuális élményt fog nyújtani, hogy csak na! :D

tv2.hu/elozetesek/video/frizbi-hajdu-peterrel-gregor-bernadett-vallomasa

Csatlakozom Fedor blogger társhoz. Gyurcsány oké, hogy táncikált. Na de Bokros? A full szakértő szaki? No comment :-))

Tényleg a kopogtatókért mindent... :-((

NE LEGYEN a MADÖFNEK BP-I LISTÁJA! NEEEEEE!!!!

fetso 2010.03.16. 18:00:26

@BéKa: Ide is...
Tarján elesett... Bgy meg lett! Szécsény esélytelen volt. Most Pásztó-Bátony a küzdelem helyszíne!

galagonya 2010.03.17. 19:16:45

"A Nógrád megyei lista első helyén Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke áll, a második Balla Mihály, a harmadik Nagy Andor, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke. A negyedik Bíró Márk, az ötödik Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere. A megyében összesen négy listás mandátumot lehet szerezni. "

Itt is szóvá kell tennem, az ejtőernyősöket: Nagy Andor, Bíró Márk /most néztem utána ő a regionális pártigazgató/ Viszont meglepetés számomra Székyné 5. helye.

Tarjánban nem lesz LMP-s jelölt, Nógrádban nem lista. Most megint törhetem a fejem kit válasszak :(

BéKu 2010.03.17. 22:03:46

@lehetmas: lehetmas! Te szeretsz Kaya Ibrahimozni éppen ezért itt egy link: hvg.hu/itthon/20100317_Bashil_Mohammed_EBSZK_fantomceg

BéKu 2010.03.17. 22:12:48

@galagonya: Nagy Andor ugyan valóban "ejtőernyős", de már 2006-ban is itt indult, tehát ilyesformán mégsem az, csak félig.

Bíró Márkot én se tudtam kicsoda, viszont így már világos: szerte az országban szétpakolta a Fidesz területi listák biztos befutó helyeire azokat a politikusokat, akik az országos listán is előkelő helyen szerepelnének. Pusztán azért, mert a várható nagyarányú győzelem miatt kompenzációs listáról aligha számíthatnak sok bejutóra. Így került pl Kövér Zalába.

Amúgy foglalkozom majd a listákkal is, csak először legyen vége a kopogtatózásnak!

Az LMP-ről még ne mondj le, inkább szólj 2. VK-beli (Pásztó-Bátonyterenye és környéke) ismerőseidnek, hogy adják le a cetlijeiket!!! Akkor legalább listán tudnál az LMP-re szavazni.

Székyné 5. helye pedig szvsz egyáltalán nem meglepő. Becsó megyei vezér, Nagy Andor magasan jegyzett KDNP-s, Balla pedig gyarmati erős ember. Bíró meg ezek szerint regionális izé. Egyértelmű, hogy előtte vannak.

Amikor kijöttek a Fidesz területi listái, elkezdtem írni egy posztot róla egyébként, meg az esélyeiről, de azt töröltem, mert rájöttem, h nem ilyen egyértelmű. De majd megcsinálom, ha lesz időm.

jópalóc 2010.03.18. 09:57:09

@BéKa:
Nagy Andor 2004-ben indult először a szécsényi körzetben. Akkor, amikor az egyéni jelölt -Surján László- EP-képviselő lett.
Egyébként pedig semmi köze hozzánk...

BéKu 2010.03.18. 10:27:22

@jópalóc: Jaja, én is ezt írtam (csak én a 2004-et nem tudtam). Csak azért mondtam, hogy csak félig ejtőernyős, mert nem most indul először ebben a körzetben, hanem már az előző választásokon is ott indult.

Az kitűnik az életrajzából, hogy nem szécsényi :-))

BéKu 2010.03.18. 16:16:10

@galagonya: Jehu :)

Amúgy ez nem az első! Ez már a második!

jópalóc 2010.03.18. 20:07:25

@galagonya:
Abban az esetben, ha mérnék a különböző helyi TV-k nézettségét és egyes személyek aktivitását Salgótarjánban, a legaktívabb STV-néző valószínűleg jehu.
A rádióműsorokat tekintve, a Vasárnapi Újságra szerintem már ötkor ébred...

BéKu 2010.03.18. 21:33:35

@jópalóc: Amikor pedig nem STV-t néz, akkor Magyar Hírlapot és Kuruc.infót olvas. Legalábbis általában erről szólnak a bejegyzései. :-))

Egy valamit viszont nem igazán értek a beadványában.

lehetmas 2010.03.21. 08:02:30

@BéKa: Tévedsz, nem szeretek!

BéKu 2010.03.21. 10:13:37

@lehetmas: :-))

Te hoztad elő mindig, éppen ezért úgy gondoltam, hogy kedveskedek neked egy linkkel :P

lehetmas 2010.03.21. 14:01:38

@BéKa: :)

Köszönöm! De tévedsz, ha azt gondolod ez nekem örömöt okoz...

Azonban díjazom a kedvességed! Köszönöm!:)

lehetmas 2010.03.21. 14:11:03

@BéKa: @BéKa: Köszi!

Lehet módosítanod kell a kiírást, úgy néz ki Eötvös Mihály jelöltségével gond van (valasztas.hu) szerint. (Kiváncsi vagyok, mi történhetet? Tán megunta Ilolyát...)

Kedves, hogy a blogon fut az LMP hirdetése! :)

BéKu 2010.03.21. 14:16:11

@lehetmas: most írom misit pont :)

2 pertc és kint is lesz

biztos, hogy azért, nekem lesz is egy okfejtésem a miértekről :)

Görbe Tükör · http://www.pasztoi.b13.hu 2010.03.21. 18:40:59

Választási hírek a megyéből egy másik oldalon:
www.pasztoi.b13.hu

galagonya 2010.03.22. 15:54:57

Érdekes az LMP listája. Mák 10. lett. b.eszt 2. a listán. Talán őt kellett volna favorizálni egyéniben is?

Az MSZP listáján egy fordított sorrend jobban mutatna./szerintem/

BéKu 2010.03.22. 16:15:36

Hát lehet, hogy jobb lett volna, de most már mindegy.

Első három helyre őket tippeltem én is. Jancsó Istvánt viszont előrébb, mint ahol most van.

Boldvai a nagyvezér, még szép hogy ő vezeti a listát.

Na de mi van a Jobbikkal? Ki van az első két helyen? Az milyen lista már!

lehetmas 2010.03.22. 16:36:32

@BéKa: Úgy gondolom, hogy az MDSZ-vezetés ugy véli, nekik megvolt a 2 jelölt, el is fogadták őket. Azaz - függetlenül Eötvös visszalépésétől - jár nekik a megyei lista.

Jogászkodás következik! (Ez persze csak sejtés, nem tudom, igy van-e!?)

BéKu 2010.03.22. 17:26:03

@lehetmas: A lista leadásának pillanatában meg kell lennie a két érvényes jelöltnek. A listát ma adták le, Eötvös meg már tegnap visszalépett. Nem fogják elfogadni.

Jobbik: Palotai a megyei elnök (állítólag érdekes politikai múlttal, bár a forrás nem hiteles)

Farkasnak viszont nincs köze Nógrádhoz.

kiselefánt 2010.03.22. 17:33:41

Kedves BéKa! Lenne egy kérdésem. Mi a jelentősége a területi listának azon túl, hogy töredékszavazatokat jelent? Úgy értem, hogy annak, kit hányadik helyre raknak? Nem értem, minek van 10-15 fő egy listán, ha a bejutásra a megyében max. 4-nek van esélye?

lehetmas 2010.03.22. 17:51:06

@BéKa: A kérdés: Megvan-e a két érvényes jelölt. Az MDF szerint meg, hiszen leadtak 2 x 750 /+xdb/ cédulát. Az MDF mint párt tul.lépp teljesítette a listaállítás feltételeit.(A visszalépés meg ezután történt!) A kérdés, hogy ilyenkor mi van...? Majd kiderül...

Logikusan az következne, hogy ha visszalépett akkor nincs két jelölt.,, De ez jog. És abban mi magyarok nagyok vagyunk!:)

kiselefánt 2010.03.22. 18:19:51

Más is válaszolhat! Vagy ez csak nekem kérdés, amúgy evidens mindenki másnak?

lehetmas 2010.03.22. 18:48:27

A szécsényi választókerületben induló Bali Dánielnek csak három érvényes ajánlószelvény hiányzik a 750-ből, a jelölt hétfőn fellebbezést nyújtott be a területi bizottsághoz, sorsáról három napon belül dönthetnek. Ha a területi bizottság elfogadja a fellebbezését, akkor az MDF Nógrádban is állíthat területi listát.
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100322-az-mdf-harom-teruleti-lista-nelkul-vag-neki-a-valasztasnak.html

galagonya 2010.03.22. 19:14:08

@kiselefánt: torokgaborelemez.blog.hu/2010/02/26/74_kinek_kedveznek_a_teruleti_listak

torokgaborelemez.blog.hu/2010/02/27/75_kompenzal_e_az_orszagos_lista

Alapvetően azért van több jelölt a listákon, mert általában az elöl lévők az adott megyében egyéniben is indulnak, igy ha egyéniben bejutnak, akkor az utánuk következők kerülnek be listáról...

BéKu 2010.03.22. 19:17:13

@kiselefánt: Rohanok haza, otthonról válaszolok kiselefánt!

@lehetmas: Tisztasor. Gusztos ma délelőtt telesírta a blogját, h milyen már, hogy ez nem jelenik meg a sajtóban. Eredményes volt a picsogása, a NOL (ahol vezeti a blogját) egyből rá is ugrott.

Amúgy kétségtelen, hogy elfogult a műsor, hiszen beszélgetős vélemény műsor. Ami amúgy már a választások előtt is működött. Kétségtelen, hogy baromira nem szerencsés, hogy választási időszakban is fut.

BéKu 2010.03.22. 19:17:54

@lehetmas: Szerintem Bali már kifutott a 3 napos fellebbezési határidőből... de ezt így fejből nem tudom.

lehetmas 2010.03.22. 22:28:34

@BéKa:

Ime BéKalány... Igaz lett sejtésem, bár nem örülök.

Nógrádban is van területi listája az MDF
-nek...

A TVB hétfőn délután öt jelölőszervezet területi listáját már nyilvántartásba vette, a hatodik párt, az MDF listája azért volt bizonytalan, mert egy képviselőjelölt visszalépett, egy másik pedig a szükséges 750 helyett csak 747 érvényes ajánlószelvénnyel rendelkezett - mondta Barta László, a Területi Választási Iroda vezetője.

A főjegyző ismertette: mivel Nógrád megyében négy választókerület van, két képviselőjelölt megléte kell a területi lista nyilvántartásba vételéhez. Az MDF szécsényi jelöltjét a helyi bizottság azért nem vette nyilvántartásba, mert - kettős ajánlás és adathibák miatt - a leadott 776 ajánlószelvényéből csak 747 volt érvényes.

A TVB tagjai hétfőn este Szécsényben ellenőrizték a szelvényeket. Barta László közölte: az érvényesek között találtak még egy érvénytelent, így a jelöltnek csak 746 szelvénye van, vagyis nem lehet nyilvántartásba venni.

A salgótarjáni választókerületben visszalépett Eötvös Mihály képviselőjelölttel - az MDF alelnökével - kapcsolatban viszont a választási eljárási törvény azon rendelkezését alkalmazták, miszerint "nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett." Eötvös Mihályt egyébként február 26-án vették nyilvántartásba, és visszalépését vasárnap jelentette be.

Kisorsolták a listák sorrendjét is, így a jelölőszervezetek az alábbi sorrendben szerepelnek majd a szavazólapokon: Jobbik, MSZP, Magyar Kommunista Párt, Fidesz-KDNP, MDF, Lehet Más a Politika.

www.hirszerzo.hu/cikk.nogradban_is_van_teruleti_listaja_az_mdf-nek.144317.html

BéKu 2010.03.22. 22:42:20

@lehetmas: bááááááz.

Szerintem ez ilyesformán hülyeség, de majd a Török Gábor jól megmondja!

BéKu 2010.03.22. 22:46:30

A lista benyújtásának időpontjában kell meglennie a megfelelő számú jelöltnek. Ha az MDF ma nyújtotta be a listát, akkor ez hülyeség.

(Csapody feltételezett esetéből kiindulva)

lehetmas 2010.03.22. 22:49:06

@BéKa:
Hülyeség vagy nem, ez van! :)

Én sem értek vele egyet. Szerintem tuti megy az OVB elé az ügy!

BéKu 2010.03.22. 23:33:33

@lehetmas: Az zicher, hogy ez minimum megér egy felülvizsgálati kérelmet...

Nem támadjátok meg?

Csak van valami jogi szaki (most nem az Eszterre gondolok, hanem konkrétan ilyen jogi ügyekben jártas valakire) az LMP-ben.

Apropó, nem bántásból, de ma ez is hír volt: nol.hu/belfold/lmp-s_ajanlasok_ugyeben_nyomoz_a_brfk_

Esetleg tudsz erről valamit?

Eléggé erőltetettnek tűnik. Schfifferből nem nézek ki ilyet, meg amúgy is azt hallottam, hogy Schiffer nagyon kényes volt a kopogtatókra, állandóan ellenőrizgette meg minden, de lehet, hogy ez csak mese :-))

Egy szó mint száz, hülye hír :D

lehetmas 2010.03.22. 23:48:24

:) Temetni jöttem Caesart nem dicsérni...

Jóéjt!

BéKu 2010.03.22. 23:50:30

@lehetmas: Naaaaa. Ez most olyan izé komment volt.

Vááálaszolj :-((

BéKu 2010.03.23. 09:53:15

@lehetmas:

Jehu tegnap délelőtt sírt a blogjában hogy még a balliberális sajtó sem foglalkozik azzal, hogy a Tisztasort elmeszelte az OEVB.

Gondolom emiatt (egyébként már pénteken vagy szombaton is lehetett volna hír belőle, ha akarta volna) az MTI helyi tudósítója végre összedobott egy hírt az ügyről, ami még a pénteki állapotokat tükrözte, így Gusztos úr örülhetett, mert több online médium is lehozta a hírt.

Csakhogy, (és ezt jehu blogjának reggeli olvasásakor derült ki) már TEGNAP megváltoztatta a TVB a OEVB döntését, és helyt adott a fellebbezésnek.

Konklúzió: hírt vagy rögtön, vagy semmikor.

Mert így könnyen lehet, hogy valójában nem is az éppen aktuális állapotot tükrözi. Vajon az MTI-munkatársa ír-e egy helyesbítő cikket a korrektség jegyében?

BéKu 2010.03.23. 10:06:18

MDF területi lista:

megye.nograd.hu/files/tvb/OGY_2010/13_2010_TVB_hatarozat.pdf

Nézegettem a vonatkozó törvényt, és csak oda lyukadtam ki, hogy ezzel is kell valamit kezdeni, mert BAROMIRA tele van olyan kiskapukkal, amiket használva vissza lehet élni.

Nevetséges. Ez is, meg az is, hogy egy csomó büntető eljárás alatt lévő egyén így akar mentelmi joghoz jutni, még ha csak három hétre is...

lehetmas 2010.03.23. 10:38:25

@BéKa: Megnéztem az ominózus műsort a neten, hát és tényleg nem lehet elfogulatlanságról beszélni. :) Egyébként ez is jellemző a hazai közéletre és médiára, hogy pártszíntől függetlenül, az éppen aktuális hatalom kisajátítja a helyi médiát. Erről szakmai közegben is beszélnek, mint a jelenlegi önkormányzati szisztéma egyik "betegségéről". Bár azt hiszem ez társadalmunk hibája, mint inkább a szabályozásé. Itt is remélem, Lehet Más...:)

Az MDF sztori: gondolom megfellebezi majd valaki. Tényleg eléggé életszerűtlen a dolog, de úgy néz ki jogilag védhető. Sajnos!

BéKu 2010.03.23. 11:06:50

@lehetmas: Persze hogy elfogult, hiszen van bent három ember, és mindenki mondja a magáét! Ezt nem is vitatom, nem is erről van szó. Sőt.

Mondjuk az ominózus adást még nincs fent a neten (vagyis az, amin kiakadt Gusztos úr), csak az eggyel régebbi adás, szóval te azt láthattad. Ami érdekes, hogy semmi következetesség nincs pl az OEVB döntéseiben, mivel pl ezt az adást nem találta jogsértőnek. (Gusztos úr már nem először próbálkozott). Szóval én itt vesztettem el a fonalat valahol.

Mert igen, ELFOGULT, senki sem tagadja, hogy nem. De ez egy VÉLEMÉNYMŰSOR, annak a három "elvetemült gaz náci" embernek (:P) a véleményét tükrözi.

De: nem a választásokra készült a műsor, hanem nagyjából ősz közepe óta működik, ilyesformán már korábban is lehetett volna sérelmezni, mégse zavart senkit, legalábbis annyira nem, hogy bejelentést tegyen az ügyben.

Amúgy pedig amit a beadványban is emleget a TV-igazgató, az Ellenzéki kerekasztalt kitalálták, meg volt rá a lehetőség a többi pártnak is, hogy szerepeljen, de EGYEDÜL a Munkáspát élt vele. És lehet azzal érvelni, hogy de hát az nem ugyanolyan, de kérdés hogy ha azzal sem él az illető, amit felkínálnak neki, akkor milyen jogon kér számon? Gusztos úr, mint SZDSZ-es, bemehetett volna, és oszthatta volna ott az észt, de nem tette.

Szóval jogos maga a felvetés, csak fura, hogy miért pont most, és miért ilyen formában.

Amúgy pedig hidd el, tudnék neked mesélni a helyi médiáról. :-))

galagonya 2010.03.23. 12:38:05

@BéKa: Azért most, mert most lesz a választás :)

Engem pl. nem zavar, hogy a hírtv, vagy az echo, vagy az atv elfogult, mert ezek KERESKEDELMI tv adók! A Stv viszont elméletileg közpénzből fenntartott, elméletileg közszolgálati tv, amit a városi fidesz kisajátított magának. Pl nem tetszik ha a polgármesternő "Ablak a városra" -Önkormányzati magazin- néven futtatja magát, az önkormányzat nem csak belőle és a fideszes képviselőkből áll!

//Szerencsére tányéros tv-t nézek, így nem esem kísértésbe a Stv-től :) Mellékesen kíváncsi lennék a nézettségére!//

galagonya 2010.03.23. 12:38:43

@BéKa: Mesélj Béka! Mesélj!!

BéKu 2010.03.23. 12:56:44

@galagonya: Na ez az, hogy bár valóban közpénzből működik, de NEM KÖZSZOLGÁLATI, hanem KERESKEDELMI tévé az STV. Ezt én is kb két hete tudtam meg. Meg is lepődtem, nem kicsit.

Ettől függetlenül szerintem is rosszul van kitalálva a rendszer. A helyi TV-nek meg az átka (ahogy lehetmas is írta), hogy a helyi hatalom kisajátítja. Mindegy, hogy ki van ott. Eddig Puszta Béla nyomult, most Székyné. Számomra viszont kétséges az ilyesforma kommunikációs stratégia sikere, de hát én kicsi vagyok, az én véleményem ebben a kérdéskörben kurvára nem érdekel senkit :D

galagonya 2010.03.23. 13:28:44

@BéKa: Érdekes:
A cég tevékenysége
Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása
Közhasznú főtevékenység.

1. A tag(ok) adatai 1/1. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata HU-3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. A tagsági jogviszony kezdete: 2009/05/28 Bejegyezés kelte: 2009/05/28 Hatályos: 2009/05/28 ...

A cég jegyzett tőkéje összesen 4000000 HUF azaz négymillió HUF.

Szóval mi is ebben a kereskedelmi??

Talán ezek:
Épületépítési projekt szervezése
Elektronikus háztartási cikk nagykereskedelme
Bútor, szőnyeg, világítóberendezés nagykereskedelme
Óra-, ékszer-nagykereskedelem
Egyéb háztartási cikk nagykereskedelme m.n.s.
Fa-, építőanyag-, szaniteráru-nagykereskedelem
Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
Sportszer-kiskereskedelem
Játék-kiskereskedelem
Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelm
Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem

Na ezekről nekem más jut az eszembe.

BéKu 2010.03.23. 13:33:48

@galagonya: Tudom, hogy furcsa, én se értettem, de állítólag kereskedelmi. Hogy mitől, az számomra is rejtély.

galagonya 2010.03.23. 13:52:58

Megnéztem az ORTT listáját, ott helyi tévéként szerepel, nincs a megjegyzésben, hogy közműsorszolgáltató, sőt az se, hogy nem nyereségérdekelt. Igy valóban kereskedelmi tv, aminek egy önkormányzat a tulajdonosa, melyben jelenleg a Fidesz van többségben.

BéKu 2010.03.27. 13:24:26

@galagonya: Országos listákat nem jegyzem külön, fent a leadben ott van az MDF országos listája.

Egy valamit nem frissítettem: még mindig fent van az MDF megyei listája, de már csak pár percig :P
süti beállítások módosítása