Öblösüveggyár: THE END
2009. november 10. írta: BéKu

Öblösüveggyár: THE END

Leállították a kemencét, így megszűnt a termelés a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyárban, a dolgozók egy hónap múlva kapják meg a felmondást.

Le kellett állítani a kemencét a gázszámla rendezetlensége miatt, így a gyárban már nem termelnek - mondta Balázs István felszámoló. Hozzátette: a kemencét úgy csapolták le, hogy az napok alatt feltölthető, és újraindítható.

A szeptember 18-án kezdődött felszámolási eljárás óta az R-Glass Szlovákia Kft. finanszírozta a működést, amit a letermelt készletből, készáruban fizettek vissza. Jelenleg még a dekorációs részleget üzemeltetik az öblösüveggyárban, de a felszámoló már bejelentette a csoportos létszámleépítést a munkaügyi központnak.  

Valamennyi dolgozó munkaviszonyát meg kell szüntetni, egy hónap múlva kapják meg a felmondást - mondta Balázs István. A leépítést 268 emberre vonatkozóan jelentették be, de mint a felszámoló elmondta, mintegy 30 dolgozó időközben már elment a gyárból.

November végén tartják meg a hitelezői közgyűlést, ezen a választmány dönt majd arról, hogy meghirdetik-e értékesítésre a gyárat, illetve látnak-e esélyt arra, hogy külső befektető bevonásával folytassák a termelést. (MTI)

***

Bízzunk benne, hogy találnak befeketetőt, hiszen itt sem azért került sor a felszámolásra (akárcsak a Síküvegnél) mert nem ment maga az üzlet. Mert ment. Nagyon is. Egyéb okok vezettek oda, hogy most mégis a felszámolás legvégső stádiumába jutott ez a patináns gyár. Ráadásul nem is első ízben. Ha lesz olyan vállalkozó, vagy valódi befektető, akkor igenis lehet ebből jó bizniszt csinálni. Már csak azért is, mert üres a piac. Haonsló kvalitású gyár itt közép-európában állítólag nincs is. Kár, hogy nincs ennyi pénzem, tutira beleugranék egy ilyen lehetőségbe.
   

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr71515612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása