Töketlenség, Mesterházy a neved!
2011. július 02. írta: BéKu

Töketlenség, Mesterházy a neved!

A következő a hír: "Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arra kérte a párt alapszabály-szerkesztő bizottságát, hogy úgy vegye figyelembe a pártszavazásra adott válaszokat, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna." Eszem megáll.

Gyurcsány Ferenc két Facebook-bejegyzés között valószínűleg lefordul a székéről a nevetéstől, hiszen a szocialista pártvezetésnek hála úgyis megnyerte a pártszavazás-csatát, hogy valójában ugye egyáltalán nem győzött. Néhány órával ezelőtt ugyanis az MSZP választási bizottsága már bejelentette, hogy érvénytelen és eredménytelen lett a pártszavazás, ehhez képest jött Mesterházy, és közvetve azt mondta, hogy de. Ugyanaz a forgatókönyv következik így is, mintha érvényes és eredményes lett volna a voksolás.

***

Megint megmutatkozott, hogy Mesterházy konfliktuskerülő. Csakhogy szerintem ez az a tulajdonság, ami valakit tökéletesen alkalmatlanná tesz vezetőnek. Oké, ebben az esetben is állítólag a választmány döntött arról, hogy felülbírálják a pártszavazás hivatalos eredményét. És ha így volt, akkor ennek a döntésnek az összes következményéért ők is felelősek lesznek. Persze lesz még egy kör vélemény-szemle az alapszervezeteknél, és a végső döntés is a kongresszusé lesz majd. De jelen szituációt látva eléggé nehezen tudom elképzelni, hogy az majd megvétózza a Gyurcsány-féle alapszabály-módosítást.

Azért az valahol az MSZP-re nézve hatalmas nagy gáz, hogy egy olyan ember tervei szerint alakulnak a párt dolgai most már hónapok óta, aki láthatóan senkire és semmire nincs tekintettel. Akinek a hitelessége befagyott valahol a béka segge alatt, és igen valószínűtlen, hogy valaha is kikászálódik a mocsárból.

Mesterházy és a pártvezetés képtelen kezelni ezt a Gyurcsány Ferenc nevű problémát.

Aki viszont addig úgysem nyugszik, amíg minden a szája íze szerint nem alakul. Ezt folyamatosan bizonyítja. Ha oda nyújtanak neki egy kisujjat, akkor neki az egész kar kell. Ez külső szemmel is teljesen nyilvánvaló, akkor a szoci-vezéreknek vajon miért nem az?

Szegény kis naiv Attila megint leszögezte, hogy "elvárható", hogy a különféle alapszabály-módosításokkal kapcsolatos vitákat ne a sajtónyilvánossága előtt folytassák le. Valószínűleg ezzel Gyurcsánynak is üzent. Aki feltehetőleg ugyanúgy figyelmen kívül fogja hagyni ezt, mint oly sok, a nyilvánossággal kapcsolatos megállapodást (lásd pl.: pártszavazás, majális stb.). Egyszerűen Mesterházy folyamatosan gondoskodik róla, hogy ne lehessen őt komolyan venni. Gyurcsány szerintem nem is veszi, különben nem ekézné ennyire nyíltan a pártvezetést. Láthatóan nem is tart tőlük. De hát miért is tartana, ha szinte mindig eléri a célját?

***

Nekem személy szerint amúgy akár tök mindegy is lehetne, hogy mi lesz az MSZP-vel. Belügy. Egyék meg, amit főztek. Két dolog miatt ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz a legnagyobb ellenzéki párttal.

Az egyik dolog pont ez: hogy ők a legnagyobb ellenzéki párt. Ugyan "elkúrták", hiszen finoman szólva sem kormányoztak jól az "elmúltnyolcévben" (amelynek egyébként egyértelmű jelképe maga Gyurcsány), számos kifogást lehetne és lehet is emelni velük szemben. De ellenzékre szükség van, pláne egy ekkora kormánytöbbséggel szemben. A demokrácia miatt van szüksége ellenvéleményekre. Ezzel az ellenvéleményekkel amúgy nem kell egyetérteni. Lehet és kell is kritizálni a szoci-megnyilvánulásokat, de akkor is szükség van rájuk. (Természetesen nem csak az MSZP-s ellenvéleményre van szükség, de most éppen róluk írok + ők a legnagyobb, és egyben legszervezettebb ellenzéki erő, senkinek nem mindegy, milyen állapotban vannak, kell a kontroll a kormányoldallal szemben)

Viszont az a baj, hogy Gyurcsány Ferenccel a kirakatban sajnos az egész hiteltelen. Ő azaz ember, aki miatt 2010-ben olyan szintű kormányváltó hangulat alakult ki az országban, aminek az eredménye a Fidesz kétharmados győzelme lett. Ehhez képest a párt nem hogy nem szabadul meg az általa jelentett hiteltelenségi tehertől, hanem gyakorlatilag szinte a mai napig képes úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy a végén az legyen, amit ő szeretne. Pedig ha van név szerint megnevezhető figura, akinek köszönhetően ekkorát zuhant az MSZP népszerűsége, na az pont Gyurcsány.

Nem is értem Mesterházyt. Mindenesetre a Fidesz köszöni szépen, valószínűleg nem kicsit örül annak, hogy az MSZP ennyire képtelen bármit is kezdeni az elszabadult hajóágyúként a párttól teljesen függetlenül a saját igéjét hirdető Ferenc testvérrel. Amíg Gyurcsányról szól minden, addig az MSZP-t lehet azonosítani Gyurcsánnyal és lehet gyurcsányozni. Nem félnek tőle, bármennyire is ezt hiszik a Gyurcsány-fanok, hanem örülnek. Örülnek, mert fájdalom, Gyurcsány a jelenlegi politikai elit leginkább lejáratódott alakja. Hiába tervezi azt, hogy Ő(!!!) szervezi majd meg azt a demokratikus ellenzéket, amelytől 2014-ben megremeg majd a kormánytöbbség lába. Hahahaha!

De visszatérve a másik okra, ami egyébként szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Bármennyire is minimális a támogatottsága a fiatalok körében a szociknak, vannak azért olyanok, akik elvből, ideológia alapján támogatják őket. Akik mondjuk tényleg hisznek az igazságosságban, a szociális érzékenységben vagy más egyéb baloldali értékben. Gyurcsány színrelépése és Mesterházy töketlenkedése az ő hitüket is tönkrevághatja, az új érdeklődőket meg távol tarthatja a (baloldali) politikától. Nélkülük viszont nincs jövő.

***

Szerintem is ráférne egy alapos megújulás/nagytakarítás az MSZP-re (lásd feljebb, mert igenis szükség lenne hiteles, erős ellenzékre), ha van még valami céljuk a jövőben. Szükség lenne új arcokra meg egyebek. Na de erről talán a leghangosabban nem az MSZP leghiteltelenebb figurájának kellene beszélnie.  A szocik akkor tennék a legnagyobb lépést a valódi megújulás felé, ha végre érdemben tudnának valamit kezdeni Gyurcsánynyal. Amíg erre nem képesek, addig esélyük sincs kitörni a mostani helyzetükből, és Ferié lesz a győzelem, mint most is:

Gyurcsány - Mesterházy: SOK(K) - NULL

***

(Edit: Gréczy Zsolt vasárnapi blogposztjában már azt írta, hogy "Az MSZP többsége - még ha ez rossz hír is az MSZP vezetésének és a Fidesznek is - Gyurcsány Ferenc mögött áll.". Mivel Gréczy Gyurcsány szócsöve, ezért elég valószínű, hogy Ferenc is azt gondolja nagyjából, amit ő. Abban a hitben vannak, hogy párton belül övék a többségi vélemény, ezért addig biztosan nem állnak le, amíg minden úgy nem lesz, ahogy ők szeretnék. Neverending story...)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr783032969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág Árpád 2011.07.02. 20:47:35

Az élet nem habostorta. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.

tolomeo 2011.07.02. 21:01:42

Bocs, amiért egy kicsit nyelvfasiszta leszek:

"De ellenzékre szükség van, pláne egy ekkora kormánytöbbséggel szemben. A >demokráciának, mint olyannak< van szüksége ellenvéleményekre."

Vagyis demokráciának, mint milyennek? Mert a szövegkörnyezetbõl ez valahogyan nem igazán akar kiderülni.

(hint: Imádom a nagymellû nõket. A titkárnõm, mint olyan, különösen tetszik nekem ...)

;)

tolomeo 2011.07.02. 21:13:07

@BéKa: Köszi, korrekt blogger vagy :)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.02. 21:16:45

Így van. Ha marad Gyurcsány a fedélzeten, 14-ben könnyű dolga lesz a Fidesznek, csak elő kell venni a Gyurcsány-mantrát és a nép ismét leszavaz rájuk. Ez magával fogja rántani az LMP-t is. Akkor már sokkal jobb lenne, ha tényleg különválnának.

szb9 2011.07.02. 21:24:09

Ez egyértelmű, de mit szóltok ehhez: az MSZP két részre szakad, gyurcsányos és nem-gyurcsányos részre. Ezt már sokan leírták. De mi van akkor, ha ez a két párt koalícióban indul a következő választásokon?

cukorrépa 2011.07.02. 22:01:46

"vannak azért olyanok, akik elvből, ideológia alapján támogatják őket. Akik mondjuk tényleg hisznek az igazságosságban, a szociális érzékenységben vagy más egyéb baloldali értékben."

bámulatos az csököttség, amiért bárkik is hisznek abban, hogy a baloldaliságot csak olyan párt képviselheti, ami azt szajkózza magáról, hogy baloldali. a "mi baloldaliak vagyunk", "mi vagyunk a hiteles baloldal"-féle szövegek üres lózungok. az MSZP-t baloldali pártnak beállítani meg végképp röhejes - tele van zsivány oligarchákkal (vagy azok csicskáival) meg a paszulyra felkapaszkodott, jól megzsírosodott ex-káderekkel.

ma Magyarországon a társadalmi szolidaritás, pl. a nagyjából egyenlő teherviselés, vagy a dolgozók érdekeinek az elfogadtatását és gyakorlását egyik nagy párt sem képviseli. a populista hajlamaik lehetetlenné teszik az érdemi szolidaritás felvállalását: a sokaknak akarnak látványos hülyeségeket eladni, hogy rájuk szavazzanak (miközben a szolidaritás nyerő üzenet is lehetne).

pl. miért nincs feltárva a privatizáció folyamata? lásd pártfinanszírozás és egyéni vagyonok.

vagy miért nem forszírozza és sugallja egyik párt sem, hogy a cégek legalsó és legfelső fizetési kategóriája max. nyolcszoros különbséget jelentsen, mint a skandináv térségben? mert tele vannak meggazdagodott hólyaggal, akiknek ez nem érdeke, vagy eszükbe sem jut, vagy ha eszükbe jut, akkor lesz*rják.

ennyit a baloldali pártjainkról.

cukorrépa 2011.07.02. 22:05:20

ja, és Mesterházy über töketlen, Gyurcsány über makacs, az MSZP-re meg über igaz lesz, hogy 'maszop', csak éppen jövő időben is.

szerintem tuti, hogy pártszakadás lesz, mert ennek a röhejes szerencsétlenkedésnek, sajtón keresztüli üzengetésnek és külszínre vitt belvillongásnak iszonyatos romboló hatása lesz a népszerűségükre. mondjuk megérdemlik, se erkölcsös, se okos emberek nincsenek a vezetőik között.

Cr 2011.07.02. 22:21:19

Ebben inkább az van, hogy mindenki érzi, hogy nincsenek harmincezren. Sőt, feleannyian se.
És ez nagyon, nagyon ciki.

Igazából az egész történetből az olvasóknak, a társadalomnak ez a legfontosabb.
Szóval, mondjuk ki, végük van ezeknek, mint a Thürmeréknek :D

Amidazophen 2011.07.02. 22:23:09

Tulajdonképpen Mesterházi töketlenkedése és Gyurcsány gőzös elképzelései szépen egyengetik az utat - az egypártrendszer felé.

Az egykori NDK-ban és Lengyelországban is voltak kicsiny, szóra sem érdemes pártocskák, amelyek néhány képviselővel ott ültek a parlamentben a NSzEP illetve a LEMP elsöprő többsége mellett, fenntartva valamiféle látszatdemokráciát. Hát ez a sors vár az MSzP-re, de a LMP és a Jobbik sem kerülheti el a sorsát.

Szépen visszaoldalgunk a lenini útra - csak most majd orbáninak kell nevezni. Népünk és országunk vezető ereje a Fidesz nevű párt, s már várom, hogy ez az új alkotmányban is megjelenjen Rogán vagy Kósa úr egyéni inditványaként.

Nyugodjál békén magyar demokrácia!

borovi 2011.07.02. 22:25:51

@iii: 14-ben azért, 4 év orbán után,remélem, már kevés lesz a Gyurcsány-mantra.

pontien 2011.07.02. 22:29:11

Szánalmas ez a baloldal. Gyurcsány és Mesterházy, mint alternatívák? Úristen. 14-ben és 18-ban bárkit indíthat a Fidesz bármelyik körzetben, akkor is nyerni fog, mert harmatgyenge a baloldal.

laci_52 2011.07.02. 22:30:19

@cukorrépa: Eközben Orbán röhög a markába, mert az egyetlen ellenzéki párt, amely veszélyes lehetne, most veri szét saját magát.

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2011.07.02. 22:36:36

Először talán azt kellene tisztázni, hogy hány olyan tagja van az MSZP-nek, aki ma is tagnak tekinti magát. Amíg ez nem világos, elég alaptalan bárki részéről azt kijelenteni, hogy egy szavazás érvényes-e vagy nem érvényes.
A másik dolog meg az, hogy Gyurcsány annyiban probléma, hogy neki most jobb lenne meghúzódni a háttérben legalább két évig, mert egyrészt elég nemtelen eszközökkel lejáratta őt a Fidesz az elmúlt években, másrészt lejáratta ő saját magát is a töketlenkedéseivel. De ettől még az, amit az MSZP-vel kapcsolatban mond, még igaz lehet.
Mesterházy és az egész vezetés jobban tenné, ha valóban megpróbálná megoldani az MSZP gondjait, mert az egész párt rohad, úgy ahogy van.
Ha nem ismerik ezt fel, nem ismerik ezt el, és nem tisztulnak meg (úgy is, hogy a szemetet kisöprik - és itt nem Gyurcsányra gondolok, ő még a tisztességesebbek közé tartozik ott), akkor 2014-ben sem lesz semmi esélyük... Akkor a Fideszt a Jobbik váltja majd.

ermi71 2011.07.02. 22:50:40

Tök mindegy mit csinál a gyurcsány mindenféleképpen kárt okoz. Ha marad ha új pártot alapít. Ha 2 évig megbújik akkor ugyan mi van? Akkor is kárt okoz ha a választások idején lép elő a bújkálásból. Hosszú kivárás lesz ebből szerintem mind a két fél részéről.Hátha történik valami. Nem lepődnék meg ha hamarosan valaki az mszp-ből titokban megszellőztetne a gyurcsányról valamit ami végleg bedönti.Főleg hogy most a szilvásit bevitték.

Goompah 2011.07.02. 22:53:41

"a szocialista pártvezetésnek hála úgyis megnyerte a pártszavazás-csatát, hogy valójában ugye egyáltalán nem győzött."

nyelvtannáci mode ON

úgy is megnyerte

úgyis != úgy is

nyelvtannáci mode OFF

Miért is nem győzött? Egy a valósággal valószínűleg köszönő viszonyban sem lévő, a párt fénykorából származó párttaglétszám miatt?

teng-leng 2011.07.02. 23:27:50

Erről csak ez a – négy évvel ezelőtt készült – gyöngyszem ugrott be: youtu.be/D3hPXEG7XgQ

Pontos 2011.07.02. 23:38:26

@Patreides: Gyurcsány és a tisztesség? Vicc.

fülesboci 2011.07.02. 23:57:07

@Pontos: nem tudom, mi bajod Ferkóval: erkölcsös, tiszta pártot szeretne:dd

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2011.07.03. 00:01:33

@Pontos: Gyurcsány még a tisztességesebb politikusok közé tartozik. Nem kellene teljesen bedőlni a papagáj-kommandóknak, akik Horn Gyulát folyamatosan pufajkásozták, Medgyessy Pétert D-209-esezték...
És a ráragasztott "hazug" jelző ellenére az egyik legőszintább magyar politikus.
Nem az a lényeg, ki mit állít magáról...
Hazugságokról sem, örök igazmondásról sem.

Patreides · http://indavideo.hu/profile/Patreides 2011.07.03. 01:21:05

"az egyik legőszintább magyar politikus"

Ami amúgy "abszolút értékben" persze még nem sokat jelent...

VLADISZLAV 2011.07.03. 01:44:42

Nem vagyok egy baloldali fan, de: A sajtó folyamatosan arról szól, hogy Gyurcsány ezt mondta, Gyurcsány azt mondta. De miért nem arról, hogy Mesterházy mit mondott? Az MSZP-nek régen el kellett volna határolódnia Gyurcsánytól, a nyilatkozatoktól letiltani. Csinálja meg a saját buliját és nyilatkozzon azzal kapcsolatban. Ha MSZP akkor Mesterházy, mert ő a főnök, vagy nem? Vagy ennyire töketlen?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 02:46:47

@iii: 14-ig a fidesz valószínűleg olyan sok emberrel baszik ki, hogy elég lesz egy kutyát indítani ellenük, aminek a póráza nem narancs színű.

alfacharlybravo 2011.07.03. 06:44:34

Kedves Karl, az MSZP-SZDSZ 8 ves kormányzására vizionálsz? A FIDESZ kormányozni vagyis menedzselni is akarja az országot. Nem tudom miért, talán stréberek, azt hiszik, hogy ezt majd értékelik a választók, pedig 2oo2 ben láthaták, hogy a hazug agymosó média kampány hasznosabb. Nekem nem nagyon tetszet, hogy beszálltak a paraszt vakításba. Amit az elmúlt egy évben ebböl a csödtömegböl kihoztak az zseniális. Nem értettem, hogy minek nekik a kormányzás, de most már örülök, hogy nem dobták be a törülközöt.

coeurace 2011.07.03. 07:15:19

Ha sarkosan akarnék fogalmazni:
Hülye vagy, leülhetsz egyes!

Kicsit bővebben:

Az írásból egyértelmű, hogy nem vagy mszp szavazó, valószínűleg sose voltál. Ebben az esetben viszont miért gondolod, hogy neked kellene meghatározni, hogy mit csináljanak?

Az mszp legnagyobb hibája az, hogy hagyja az ellenfélnek, hogy meghatározza az identitását. Ennek része, amikor Gyurcsányt démonizálják vagy amikor kommunistáznak... ...és az mszp csendben hagyja sőt "önkritikát gyakorol". Az önkritikának viszont nincs sok értelme, ha nem tudják miért, illetve akkor sincs ha az önkritika oka "megbocsáthatatlan".
Természetesen fideszes szemszögből Gyurcsány és az "elmúlnyolcév" megbocsáthatatlan. Gyurcsány sose lehet többé miniszterelnök, sőt lehetőleg politikus se legyen. Az mszp pedig sose lehet többé kormányon. De tényleg a fidesznek kéne ezt megmondani???

Kicsit más szemszögből nézve:
1. Gyurcsány pont annyit hazudott, mint a többi politikus (köztük azemberakisosehazudott). Tényleg attól lesz elfogadhatatlan, hogy ezt beismerte?
2. Az őszödi beszéd annyiról szólt, hogy a politikai taktika miatt mulasztást követett el az akkori kormány, mert nem tett meg olyan lépéseket, amik szükségesek lettek volna, de tudták, hogy a választók büntetnék őket érte. Senkit nem akarok kiábrándítani, de minden kormány és minden politikus így működik! Az 1% kivétel nincs kormányon (és maximum egyszer lehetne).
3. Az mszp a második 4 évben csomó kiigazító lépést megtett a maga töketlenkedő, széthúzó módján, amire nagy szükség volt és ami nélkül most igazán bajban lennénk. (Nem, most nem vagyunk bajban, ami baj van azt Matolcsy okozza folyamatosan, de persze ő nem téved a főnöke meg nem hazudik, úgyhogy ezt hagyd is figyelmen kívül.)
4. Az egyetlen politikust aki vitában legyőzte Orbánt úgy hívják, hogy Gyurcsány! Persze, hogy a fidesznek létérdeke, hogy eltakarítsa az egyetlen fajsúlyos ellenfelet.

Utóirat: Az mszp egy töketlenek gyülekezete, Mesterházy egy senki, de ennek jelen kontextusban nincs relevanciája.

alfacharlybravo 2011.07.03. 07:52:13

Gyurcsány Frenc mint fajsúlyos ellenfél????? Hát akkor reménytelen a helyzet. A politika a hazugság tudománya és aki ezt sem tudja??? Rettentö ostobának látszik, még akkik hatalomra segítették azoknak is kinos. Szerintem örölnének ha eltünne végre a szintérröl.

A kommunizmusban nöttem fel, ergo minek szavaznék egy gyülölt párt utódjaira. A módszereik nem változtak.
Csak most más fenékben túristádkodnak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.07.03. 08:21:50

@alfacharlybravo: én is a szocializmusban nőttem fel, éppen ezért nem szavazok egyik mostani pártra sem!

irónika 2011.07.03. 08:43:15

Ujjabb iskolapelda arra, hogy a parasztvakitas mennyire elveszi a lenyegrol a figyelmet.
Mit akar Gyurcsany?
1. Azt, hogy a part elnoket ne egy kivalasztott reteg (kuldottek), hanem a parttagok valasszak. Ez olyan nagy baromsag? Vagy csupan azert, mert a tagsagban o a nepszerubb ezt a javaslatot onzonek tekintsuk? Mellesleg, ha tenyleg o nepszerubb a tagsagban, akkor miert is nem o az elnok?
2. Sokfelekeppen megfogalmazva atlathato maganpenzugyek a part vezetoi reszere? Ezzel mi a baj? Az, hogy Gyurcsany vagyonarol mar mindenki mindent tud, de pl. Lendvai vagy Kiss, akik 20 eve partfunkcionariusok honnan epitettek vagyont?
Vajon miert gond a partvezetesnek az, hogy a teljes tagsag elott megmerettessek magukat es elszamoljanak a vagyonukkal. Ha erre a sajathaik elott nem kepesek, mit akarnak ezek az orszagtol?
Ami Gyurcsanyt es a karaktergyilkossagat illeti. Orban semmure se ment volna a strategiajaval, ha az Mszpbol nem segitik.
Egyetertek a fentebb szolokkal. Ha GyF 2 ev mulva kerul elo, azzal ugyanugy kiteszi magat a tamadasoknak. Ha mostantol epitkezik, tobb eselye van tisztazni, mit es hogyan akar.
Az o csapatan kivul nincs igazi alternativa jelenleg Orbannal szemben.

bájgúnár 2011.07.03. 08:52:46

MSZP már azon az úton van ami odavezet ahová az SZDSZ jutott.Azthinni hogy feltámad nagyon naív dolog és a vágyűlom kategóriába tartozik.A Fidesznek legfeljebb még egy ciklusa ha van.Aztán azok is elfognak tünni és átveszi helyüket valamiféle megalakúló új párt.El eródálódtak!
Kétszer sem mondom hogy itt a váltópártra legnagyobb esélye a Jobbiknak van.Ahogy a Fidesz is azért nyert mert nemakarta a nép a szocikat.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 09:24:28

Tegnap a Monakoi hercegi esküvőn Sárkozi francia min. elnök bejött és az első sorba ültették, mögötte ült az Astória Szálló volt igazgatóhelyettes elvtársa és volt TV tornás felsége.
Persze Sárközi ránézett, nem ismerte meg és nem is köszönt.Mögötte az "aláíró" Palkó" feszengett, egyre vörösebb borvirág arccal, majd addíg hajlongott előre, míg Sárközi észrevette a "nyomulást". Palkó elmagyarázta, hogy most az Orbán min. elnök csicskása, aláírói funkcióban s bemutatkozott, megemlítve nevét. S Erre Sárközi fejéhez kapott és azt kérdezte:
S mitt keresel Te itt Pál?
Erre Pál: hát, eljöttem a potya kajáért és piáért, na meg hátha alá kell írni valamit:)))

biohouse 2011.07.03. 10:29:54

gyurcsany zsil, gyurcsany zsiv, gyurcsany búgyet zsity

Sajnos!

A kommunizmus alapszabálya: Nem leírni! Kivégezni!

Szerintem Szilvásyval elindult a folyamat. Reménykedjünk.

Schnaps, az ifjabb 2011.07.03. 11:04:45

Ha megenged még egy javítást: a "Viszont az a baj..." kezdetű bekezdésben
"azaz" helyett "az az" írandó, ti. ő az az ember...
A cikk többi részével maradéktalanul egyetértek.

Goompah 2011.07.03. 11:25:36

@Schnaps, az ifjabb:

Hm. A kommentek, posztok olvasása egyre immunisabbá teszi az embert a helyesírási hibákkal szemben. Az általad említett "azaz" pl. nekem fel sem tűnt. Olvasás közben a szemem automatikusan javít, így az agyamba már javítva, azaz különírva jutott el.

Ezeket a hibákat természetesen a helyesírás-ellenőrző sem veszi észre, hiszen mindkét írásmód létezik (azaz - az az, úgyis - úgy is), csak éppen mást jelent. Onnan pedig még nagyon messze vagyunk, hogy az ellenőrző értelmezze is a szöveget, majd aszerint javítson.

csabakirályfi 2011.07.03. 11:30:56

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Nem jól olvastál szájról. Azt magyarázta Sarkozynek, hogy beadhatja az állampolgárságit. Ettől kapott a fejéhez az elnök, és kérdezte: miafrancotcsináljakvele?

szisziba 2011.07.03. 11:42:46

gyerekek!Új vagyok itt, de ezt látom.. OVi fél a feritől..a napokban levadászta a titokszolgákat.. ..persze a "független" főügyész asszisztálásával..a velence nem jött be, hátha az INA bejön.. "oszt jónapot"

MosoMasa 2011.07.03. 11:44:03

Hányadik éve akarnak megújulni már?

Hagrid 2011.07.03. 12:06:56

A Fidesz 2014-ben nem lesz önmaga. A KDNP eleve morgolódik és jó eséllyel fog húzni a Jobbik felé, míg a mérsékeltebb párttagok az LMP-hez állnak közelebb. Egy ekkora gyűjtőpárt nem maradhat fenn sokáig, az MSZP sem bírta. Részemről mindegy mi történik velük, a szavazóbázisukra alakulhat két kisebb párt, de abból csak egy lesz hosszabb távon életképes, a másik eltűnik. Ha a Fidesz népszerűsége továbbzuhan az elpártolt szavazók olyan pártokhoz fognak fordulni, ahol egyértelmű célok és programok vannak. Persze ezek megléte nem jellemző a hazai politikára. A jobbikra igen, de annak a programjaira annyi vevő lesz, amennyi most van. Könnyen meglehet, hogy az "osztrák menetrend" alapján csak egy nagykoalíció lesz életképes, akár rövidtávon is. Aki emlékszik Haider-ék fénykorára, az tudja, hogy a fél világ mekkora cirkuszt csapott az FDP kormányra kerülése miatt, de aztán a hiszti is elmúlt...itt is ez lesz, csak sajnos a politikusok (Gyurcsány, Mesterhauser, Orbán, Vona, Schifferék) szakértelemben sehol nincsenek osztrák kollégáikhoz képest. Itt a mutyi kedvéért lehet nagykoalíció, ott meg a jelen és jövő életben tartásáért, a stabilitásért alakult meg 10 éve...

Reményeim szerint mind Gyurcsány, mind Mesterházy eltűnik...aztán a fentebb említettek egymás után...a pártoknak megújulás kell, a gennyes részek meg mehetnek vállalkozni. Bár ott még több kárt tehetnek...

ET-nick 2011.07.03. 12:23:47

@VLADISZLAV:

Mert Mesterházy-nak egy épkézláb önálló gondolata sincs, olyan szerencsétlen. Ha tett is néhány kijelentést, azt azonnal cafatokra szedték, mivel annyira habkönnyűnek bizonyultak. Ezek után már ezerszer meg kell gondolnia és ezer tanácsadóval megemésztenie, mielőtt kinyitja a száját. Egyszerűen nem vezető típus. Őt irányítani kell. Nem úgy, mint Gyurcsányt. Benne legalább kezdetektől meg volt a talpraesettség a maga tesze-fosza módján.

Orbán Viktornak Mesterházy még reggelire is kevés.

ET-nick 2011.07.03. 12:35:18

Van egyetlen ember most az MSZP-ben, aki legalább reggelire elég lenne OV-nak? Tudtok egyetlen nevet is mondani? Egy karakán vezető típust? Aki spontán is megállná a helyét? Én a kutyámat nem bíznám egyikre sem, nemhogy az ország jövőjét.

Orbán eddig csak Gyurcsányt tartotta valamire is. Nem Gyurcsány járatta le az MSZP-ét, hanem épp fordítva. Az a szerencsétlen MSZP bagázs Gyurcsányt. Magával rántották. Ezt szívta meg Feri. Nem Ő a hiteltelen, hiszen épp ő olvasta a fejükre, hogy milyen szerencsétlen bagázs. Csak általuk az ő értéke is devalválódott.

Szarból nem lehet várat építeni. Bizonyos kompetenciákat nem lehet megtanulni, ha beledöglünk sem, valamire születni kell. Ilyen egy állam vezetése is.

Villányi László 2011.07.03. 12:35:20

"Ő azaz ember, aki miatt 2010-ben olyan szintű kormányváltó hangulat alakult ki az országban, aminek az eredménye a Fidesz kétharmados győzelme lett."
Szerintem nem ő az az ember.
Az az ember Orbán Viktor, aki nagyon ügyesen meglovagolta ezt a lehetőséget, kordont bontott és bátorította az utcakő felszedőket, a Kossuth teret elfoglalókat, a tankon furikázókat, és a "minél rosszabb, annál jobb" elv szerint, sokkal többet hazudva mint Gyurcsány, szépen besétált a hatalomba.
Nyilván rosszul látom...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.03. 12:35:25

Párttag vagy?

Ha igen akkor nekik mondd el a problémádat, párton belül!

Mi itt nem tudunk rajtad segíteni.

Ha meg nem vagy párttag, akkor közöd?

Kibicnek semmi nem drága, semmi közöd semelyik párt belügyeihez sem.

Ha nem tetszik lépj be, aztán alakítsd máshogy a kedvenc pártodat! Ha tudod.

EsteeSatmary 2011.07.03. 12:36:18

@coeurace: Egyetértek veled majdnem mindenben. Mesterházy akkor lesz Valaki, amikor tunikán billenti a kibeszélő show-t tartó törzsgárdát és megszervezi a saját stábját. Beleértev a pénztárnokot és egyéb befolyásos tisztségviselőket. Még egy év és lesz olyan, aki váltani fogja a méltóságos Puch urat és követik a majdnem szent katalint- igy csupa kisbetüvel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 12:47:56

@ET-nick:

"Van egyetlen ember most az MSZP-ben, aki legalább reggelire elég lenne OV-nak? "

Kovács László. Érvelésben megeszi Viktort reggelire. Érvekben is.

ET-nick 2011.07.03. 13:33:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Kovács László? Még a szeme sem áll jól. Soha egy szavát nem tudtam elhinni, és ezt önmaga be is bizonyította, olyan hülye. Amióta kiderült, hogy állami pénzből tartott szeretőt Brüsszelben, mint nős férfi, és a szerencsétlen lebukott, azóta milyen hitele is maradt és négygyerekes, nős, hűségében még bizonyíthatóan meg nem ingott OV-val szemben?

Félreértés ne essék. Nagyon szeretnék már egy OV ellensúlyt, aki hiteles és versenyképes lehet. Mivel egyelőre jobb híján nincs választás. Van jobb vezető alkat? Kovács László nem ellensúly. Ne nevettess, kérem!

Blogger Géza 2011.07.03. 13:57:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kovács 2014-ben 75 éves lesz. Jó, ha egyedül kitalál majd a vécére, nem hiszem, hogy el tudja adni magát karizmatikus, energikus vezetőnek. Őt már egyszer életkora miatt kivonták a belföldi éles csatákból és elküldték Brüsszelbe, vicces lenne, ha ő lenne a "megújulás".

Goompah 2011.07.03. 14:54:41

Vanity, thy name is woman.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 16:53:04

@ET-nick: @Blogger Géza:

Nem azt mondtam, hogy Kovács a messiás, de ő egy vitában földbe döngöli viktort.

Olyasvalakire van szükség, aki nem olyan öreg mint Kovács, nem elhasznált mint Gyurcsány, de ugyanolyan jól tud vitatkozni, érvelni, mint ők.

Goompah 2011.07.03. 17:59:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ilyen nincs a láthatáron.

De ha lenne, sem számítana sokat, hiszen egy ember - ha mégoly tisztességes is - mit tehetne a pártot átszövő korrupcióval, haszonleséssel, becstelenséggel. A tisztességes embert a párt undorodva kivetné magából, mint egy idegen testet. Ez persze a Fideszre is vonatkozik. :)