Egy előnytelen döntés margójára
2009. november 25. írta: BéKu

Egy előnytelen döntés margójára

Tegnap azon nagyon ritka alkalmak egyike esett meg, amikor véletlenül egyetértettem Dóra Ottóval. Történt ugyanis, hogy a közgyűlés tegnap tárgyalta újabb 10 millió átutalását a kosárcsapat számára. Csak aztán Eötvös Mihály alpolgármester úr valami hirtelen ötlettől vezérelve bedobott egy ötletet. Székyné meg hallgatott rá, pedig most talán nem kellett volna.

Boldvai kibulizott némi pénzt fentről, amit a város kapott meg, de nem mint kosarasoknak adandó támogatást, hanem valami más volt a jogcímen, hitelrendezés vagy én már nem is tudom mi, nem is ez a lényeg. Viszont az önkormányzat ezt akár valami másra is elkölthette volna a fenti okokból kifolyólag. De természetesen ezt nem tette, abban viszonylagos konszenzus alakult ki, hogy ez a pénz megy a kosarasoknak teljes egészében. Csakhogy.

Dániel Tamás által vezetett D. Basketball Group nevű cégecske cirka 2 milliós tartozást halomozott fel az LSKHT-vel szemben. Erre inkább nem mondok semmit, mert végig ki kellene csillagozni, de a lényeg, hogy nem rendezte, pedig többször is ígéretet tett rá, úgy, mint ahogy most is. Ezúttal levél formájában adta szavát, hogy ha megérkezik a 10 millió  a Beszterce KK számlájára, és utána a cégére is, akkor kifizeti a tartozását. Itt jött a képbe Eötvös úr, aki azt javasolta, hogy ne egybe kapja meg a csapat a 10 milliót, hanem kapjank most 5 milliót, és ha rendezték a tartozásaikat, akkor megkapják a másik felét is. Ezt aztán azzal bonyolították, hogy a következő 5 millióról csak a decemberi közgyűlés dönt majd.

Ennek az ötletnek viszont se füle, se farka, nincs semmi értelme, és ennek Dóra Ottó is hangot adott, amivel egyet is tudok érteni. Ugyanis, mint ahogy erre maga Székyné(!) is felhívta a figyelmet, a város a Beszterce KK-val van szerződéses viszonyban, az LSKHT-nek viszont a D. Basketball Group tartozik. Az, hogy a kettő majdhogyenm egy és ugyanaz, az nem sokat jelent a jelenlegi helyzetben, hiszen két külön jogi személyről van szó. Tehát amennyiben az átutalt 5 millióból nem rendezi az elmaradását Dániel, akkor is át kell utalni az egyesületnek a maradék 5 milliót, éppen ezért ennek a döntésnek az égegyadta világon semmi, de semmi értelme nem volt. Nem értem, hogy Székyné miért hallgatott Eötvös alpolgármester úrra, pláne úgy, hogy amit én leírtam az előbb, azt ő is elmondta.

Ráadásul Dóra Ottó elég sejtelmesen beszélt végig. Finom utalásokat tett feltételes módban arra, hogy ha a litván játékos nem kap fizetést, akkor elviszi innen a menedzsere, meg olyat is mondott, hogy azért kell átutalni ezt a tíz millát, mert ha nem utalják át, de fizetésképtelenné válik a csapat, akkor lehet a közgyűlést utálni érte, ha viszont megkapják a 10 milliót, akkor az csak a csapatot működtető akárkiknek lesz a felelőssége. Sőt, volt egy olyan felvetése is Ottó bá'-nak, hogy kapják meg a 10 milliót, és ha nem fizetik ki a 2 millás tartozást, akkor Diószegi még mindig bezárhatja előttük a sportcsarnokok. Na, ha Dóra Ottó javaslatát megvalósítaná Diószegi, akkor szerintem őt simán meglincselnék :-))

Székyné azt mondta, nem szeretné, hogy politikai kérdés lenne a kosárcsapatból. Ezt én se szeretném. A sportot ne keverjük a politikával, de az a helyzet, hogy ezzel a döntéssel megint egy jó kis aduászt adott az MSZP-s kosaras delegáció kezébe.  Ha lenne bármilyen hatása az adósság rendezésére az, hogy két részletben kapja meg az egyesület a pénzt, vagy egyben. De hát nincs! Így viszont ez egy malőr, mert ha a két közgyűlés közötti időszak alatt valami negatívum történik a csapat életében, akkor azt egy az egyben Székyné nyakába fogják varrni, és senkit nem fog érdekelni, hogy az egész Dániel tartozásával indult, vagy hogy ez a kétszer 5 millás ötlet nem is Székynétől származik.

Ráadásul pont a múlthéten szerezte meg az első győzelmét a csapat. A szurkolók a PVSK elleni vereség utáni letargiából felkelve megint ezer fokon lángolnak, a játékosokban is felszabadíthatott egyfajta gát a DEKE elleni mérkőzés, ráadásul a hétvégén megint olyan ellenfél ellen lépünk pályára, akit van esély megcsípni, köszönhetően az új igazolásoknak, főleg a litván játékosnak, aki nagyon jó, és akit igenis MEG KELL TARTANI mindenáron. A Nyíregyháza elleni győzelem pedig méginkább fokozná a kosárlázt a városban. Hajrá SKSE!

***

Ugyanakkor szeretném mindenképpen hozzátenni, csak elgondolkodtatás képpen, hogy azért az se semmi, ha arra az 5 millió forintra mint életmentő segélyre van szüksége a csapatnak. Akkor most mennyi pénzük is van? Hogy is áll a csapat költségvetése? Érdekes kérdések ezek. Jah, és hol a régóta ígérgetett névadószponzor? Legutóbbi Dániel-duma szerint januárra lesz. Hát hallottunk már tőle ilyeneket, aztán csak nem lett belőle semmi...Ugyan a tegnapi közgyűlési döntéssel nem értek egyet, pláne azért nem, mert ez csak egy technikai kérdés volt, ugyanakkor azt itt mindjárt leszögezem, hogy jó lenne már, ha Dániel nem csak az önkormányzati pénzre hajtana, hanem valóban komoly szponzorokat hajkurászna, mert azt azért mégsem lehet elvárni a várostól, hogy százmilliókat dobáljon egy feneketlen zsákba.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr911551276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gfenyvesi 2009.11.25. 15:04:14

Kedves Béka!

Ma nem vagyunk egy platformon. Szerintem az SKSE-nek nem az önkormányzatot kellene pumpolni, hanem támogatót kellene szerezni.
Ezt a pénzt én nem adtam volna oda, mert a BGF analógiát követve, amikor a kormányzati pénz megérkezett, a BGF-nek sem adtunk még plusz 14 millát.
Ugye?
Különben a politika már nem szivárog be a kosárba. Már benne van. Az SKSE ma az MSZP saját játékszere, és ez Dánielnek köszönhető. De minél nagyobb a büszkeség, annál nagyobb a bukás. Nem először. Csak ezt mindig a sportolók bánják.
És ezt úgy írtam, mint volt SESÉ-s vívó.
Csumi

BéKu 2009.11.25. 17:48:57

@gfenyvesi: Abban teljes mértékig egyetértek, hogy leszállhatnának az önkormányzatról. Itt most nem is ez a lényeg. Hanem hogy azt már eldöntöttétek, hogy megkapják a 10 millát. Tehát ez nem volt kérdés. Amivel én nem értek egyet, az ez a kétszer 5 millás változat. Nyilván a PSZF-s dolog is hasonlít a mostanihoz, de hangsúlyozom, itt most nem ez a lényeg, hanem ez a kétszer 5 millás felosztás, aminek semmi, de semmi értelme nem volt, mert nem lesz hatással közvetlenül semmire sem.

Hogy a kosárban benne van a politika az felháborító, Dóra Ottó kisajátította a témát, ez nem is kérdés. Sőt, vannak még olyan infóim is, amik bizonyítják, hogy egyértelműen Székyné ellen hangolja a szurkolókat direktbe, és ennek már igen kicsinyes formáját is volt szíves bemutatni a múlt héten elmondások alapján. Dániel nevetséges, például megint ő az, aki felelőtlenül gazdálkodik, a külsőségekre szórja a pénzt, a fontos dolgokra meg nem marad. Nem kreatív igazgató kellene annak a csapatnak, hanem egy gazdasági vezető.

Engem is idegesít ez az MSZP-közeliség Dániel meg Dóra Ottó révén, lásd Bűvölet című írásomat, de én most megpróbáltam csak és kizárólag a sport oldaláról nézni a dolgokat. És igazad van, ennek az lesz a vége, hogy a sportolók fognak szívni, Dániel meg beül a SAAB-jába, és mint aki jól végezte dolgát elhajt, utánam az özönvíz jeliggel.

De hansúlyozom, itt most nem a pénz a lényeg, ebben a posztban ezt a kétszer 5 millás ötletet kifogásolom, aminek tényleg nem túl sok értelme van, tekintve hogy Dániel groupja nem a Beszterce KK, mint ahogy azt polgármesterasszony volt szíves saját maga is elmondani a közgyűlésen.

Egyébként meg természetesen nem kell mindenben egyetértenünk, az mégis milyen unalmas lenne már... :-))

BéKa

DaMa 2009.11.26. 22:20:13

Miről beszélünk emberek? Dóra Ottó igancsak benne van a politikával a kosárban. Kijár meccsekre és szóba áll a szurkolókkal. Megkérdem én Székyné miért nem jár ki meccsekre? Vagy ha nem érdekli miért jött ki tavaly mikor döntőbe jutottunk? Miért végzett el kezdődobást? Talán mert ő is belevitte a politikát? És a válasz: Igen!! Szóval egyik sem különb a másiknál. És azt hiszem ennek isszuk meg igazán a levét mi sportot szerető emberek. A városvezetés egymást marja az összefogás helyett... Ha pedig nem tetszik Dániel személye nem hiszem hogy nem lehet úgy megoldani hogy a klub kapja a pénzt és ne a cége. Szóval ez csak egy szar kifogás...

BéKu 2009.11.26. 23:01:02

@DaMa: Úgy tűnik nem olvastad el a posztot, illetve ha elolvastad, akkor viszont nem értetted meg. Dániel Tamás 2 millióval tartozik az LSKHT-nek. A pénzt a klub kapja, de abból kell rendeznie a tartozását, hiszen valahol mégis csak a D. Basketball Group működteti a kosárcsapatot. Eddig világos? Dánielt meg nem lehet megkerülni. Gondolom ezt te is tudod.

Ami a Dóra Ottós részt illeti. Igen, Dóra Ottó kijár a meccsekre, de mint szimpla szurkoló, vagy mint MSZP-s politikus? Ha csak mint szurkoló jár ki, akkor miért is kap megkülönböztetett figyelmet? Mennyivel különb ő, mint mondjuk Gipsz Jakab? Jah, hogy közben burkolt kampányt is folytat? Az más. Ez esetben viszont mint politikus van jelen. Egyébként ez egy rendkívül összetett dolog. Az kétségtelen, hogy akár Dóra Ottónak, akár Huszár Máténak fontos a csapat, legalábbis bízom benne, hogy tényleg a csapat a fontos a számukra. Eddig úgy tűnik igen, viszont akkor minek is nyomatták a szoci-újságban? Jaaaaa... No comment!

Miért kellene kijárnia Székynének a meccsekre? Dóra Ottó állítólag nem mint politikus, hanem mint szurkoló van jelen a meccsen, ugye? Akkor meg? A többi csapat esetében kijár a polgármester minden meccsre? Ugyan, dehogy. Miért járna ki? És itt jön be a politika kérdése. Dóra Ottó kijár, mert szereti a kosárlabdát. De akkor ezt NEM KELLENE KEVERNI azzal, hogy szocialista politikus. Ha viszont keverjük, akkor egyértelmű, hogy Ottó bá' nem csak mint szurkoló jár ki a meccsekre, hanem mint politikus is. Remélem érthető amit leírtam.

Jah, és a döntő. Ha nem tűnt volna fel, akkor azon a mérkőzésen elég sok támogató, meg szponzor jelen volt. Székyné mint a csapat egyik legnagyobb támogatója, az önkormányzat képviseletében, mint polgármester jelent meg. A többi szponzor se járt a meccsekre, maximum elvétve, szóval... A kezdődobásra meg valószínűleg felkérték.

Üdv, és kössz a kommentet, lehet máskor is!

SkseFan 2009.11.26. 23:51:41

Itt valami nem stimmel. A Beszterce KK nem egyenlő a Dániel féle group-pal. Éppen ezért a kettőt összemosni óriási badarság! Nem felelnek egymás tartozásaiért! Tudomásom szerint a Beszterce KK nem tartozik senkinek, legalábbis ha tartozna, ezt is előhozták volna a közgyűlésen. Mi van most Salgótarjánban ami az itt élőknek ha boldogságot nem is, de egy jó napot, hetet okozhat? CSAK A CSAPAT! Ezen kívül nem történik itt semmi, ami ilyen jelentőséggel bírna. Ezen kell elgondolkodni. Ez egy nagy lehetőség a város marketingre is. És ezt akarják szétfúrni a kedves városvezetők. Miért? Inkább segíteni kellene! Zavarja őket Dániel? Na és? Járjanak ők is meccsre! Egyébként az első hazai mérkőzésünkön a szurkolók nem csak Dóra Ottónak, Székynének is adtak át ajándékot. Illetve adtak volna ha elment volna. Akár, mint politikus, akár mint magánszemély. Fogjunk már össze ezért a csapatért!

SkseFan 2009.11.26. 23:56:48

És még annyi, hogy tudomásom szerint nem lenne miről beszélnünk, ha Boldvai nem szerezte volna meg ezt a támogatást! Ezt kizárólag a csapat kapta. Ezért az is igen érdekes, hogy milyen erkölcsi alapon akarják a pénzt megvonni a csapattól? Másra is kellene a városba ilyen összeg? Van egy ötletem! Kezdjenek el kommunikálni egymással. Ja, hogy az előre vinné a várost? Bocsánat.

BéKu 2009.11.27. 00:10:49

@SkseFan: Teljes mértékig egyetértünk. Csak sajnos a D. Basketball Group és a Beszterce KK már össze van mosva. Természetesen nem jogilag, erre direkt fel is hívtam a figyelmet a bejegyzésben, ha elolvastad. Pontosan ezen okból kifolyólag hülyeség a közgyűlés döntése, hiszen akár kifizeti Dániel a tartozást, akár nem, decemberben úgyis küldik a másik 5 milliót. Ennek pedig ilyen formában nincs értelme.

A csapat pedig jó hogy van! Én is járok meccsre, mert élvezem, és mert szórakoztat. És mert jó nekik szurkolni. A történet nem erről szól. Senki nem akarja szétverni a csapatot, ha azt akarnák, akkor egy fillért se adtak volna a csapatnak. Méghozzá nem is keveset. Sőt, jelenleg a csapat főtámogatója gyakorlatilag a város. De ez most nem lényeg. Össze lehet fogni, sőt össze KELL fogni a csapatért.

Az ajándéksálas esetet is megénekeltem már, szerintem is nagy malőr volt Székynétől, hogy az első, hazai elsőosztályú meccsre nem jött ki. Ez nem volt valami jó lépés tőle.

BéKu 2009.11.27. 00:17:06

@SkseFan: Boldvai szerezte, de nem a csapatnak. Illetve gyakorlatilag igen, nekik. De elméletben nem, hiszen szépen is néznénk ki, ha az állam klubcsapatokat szponzorálna. Szóval nem, nem kizárólag a csapat kapta, hanem a VÁROS. Amit aztán a közgyűlés továbbít a csapatnak, mert ugye a gyakorlatban őket illeti. De senki nem von meg semmit. MEGKAPJA a 10 milliót a csapat, a történet NEM ERRŐL szól. Hanem arról, hogy nem 1x10 milliót kapnak, hanem 2x5 milliót, ami nem túl előnyös, ahogy le is írtam, ugyanakkor senki nem von meg semmilyen támogatást senkitől. Ilyenről szó sincs.

Boldvi pedig mindig arra hoz pénzt, amire akar. Ez nem feltétlenül kommunikáció kérdése. Ez már politika, de ennek meg nincs köze a sporthoz, és jó lenne, ha nem is lenne!

DaMa 2009.11.27. 06:37:51

Én értettem minden szavad amit leírtál. Csak egy ötlet. A városvezetés úgy intézi a 10 millát, hogy a játékosok számlájára utalja fizetés gyanánt. Vagy valamelyik személy leköveti a pénz útját. Szerintem is szomorú, hogy szaros 10 millió itt életben maradáshoz kell. Főleg mikor vannak városok ahol 200-300 milla van induláskor. Éppen ezért kellene az összefogás. De látom ezt átlag lakosokon kívül senki nem szeretné. Székynének pedig nem kell meccsekre járni. Csak ha már az ember ott van a jóban ott szokott lenni a rosszban is. Jahh és nem olvasok szoci újságot sem bocsi. Mindig mindenhol csak a másik hibáját erőlteti mindkét fél ezekben a lapokban. Lehet ebből kezd elege lenni az embereknek. Kicsit úgy érzik hogy ők nem számítanak. Itt egy országos példa lehetne összefogásról. Ami követendő példa is lehetne. Amúgy az írásod tetszik csak kicsit felpörgetett tegnap, hogy már megint egymás marása megy. Na irány a meló! Továbbra is Hajrá Sese! Még annyit hogy fenyvesi névvel regisztrált felhasználótól igazából nem vártam más kommentet. Az igazi valamiért utálja a kosárlabdát a közeggel együtt. És kicsit talán neki is köszönhetjük, hogy ekkora harc van. Köszönjük Emese...

SkseFan 2009.11.27. 08:43:22

DaMa: Nem kicsit, nagyon. :) Na, ez mondjuk egy rossz elszólás volt ezen az oldalon. Egyetértek veled, és én sem olvasom egyik párt propaganda szövegeit sem. Szerintem mindegy honnan jön a pénz, mindegy, hogy narancs vagy piros szalaggal van átkötve. Az a fontos, hogy arra menjen amire kell.

BéKa: Kommunikációt úgy értettem, hogy ha a városvezetők leülnének azokkal akik tudnak fentről hozni másra is pénzt, akkor könnyebb lenne megoldani a problémákat. És itt a gond, hogy a két oldal a helyi célok érdekében sem akar együttműködni. Pedig sokkal könnyebb lenne. Aztán az ország nyilvánossága előtt meg oszthatnák egymást, de nekünk itt Tarjánban jobb lenne az életünk.

Úgy általánosságban meg annyit, hogy érdemes lenne utána járni, mi a helyzet a többi első osztályú klub önkormányzati támogatásával. Nagy tétben merek rá fogadni, hogy magasan a mienk a legkisebb összeg! De még ezt is el lehetne fogadni, ha nem menne mindig a háború... Pártrendezvény lett a kosármeccs? Lehet, de semmi nem tiltja, hogy a jelenlegi városvezetés is eljárjon a meccsekre. Legyen ők is ott, úgyis két lelátója van már a csarnoknak, azt talán el tudják osztani. Mi szurkolók járnánk a legjobban, ha azon versengenének, hogy ki tud többet segíteni Salgótarján egyetlen valamire való, országos szinten is marketing értékkel bíró attrakciójának! És meg lehetne ezt szerintem úgy is oldani, hogy nem a D Group-ba öntik a pénzt. (Ha már a szinek nem egyeznek.)

BéKu 2009.11.27. 10:57:57

Köszönöm az építőjellegű hozzászólásokat mindkettőtöknek! :-))

@DaMa: Az összefogás minden tekintetben kellene, hiszen vannak ügyek, amiből valóban nem szerencsés pártkérdést csinálni, mégis azt látja az ember, hogy az lesz. Lásd például a tegnapi pécsi lövöldözést, amit Simicskó(KDNP) arra használt fel, hogy még egyet belerúgjon a kormányba. És bár teljes mértékig igaza volt a közbiztonságot illetően, talán ez a nyilatkozat ráért volna akár ma, akár pár nappal később is. És tegnap elég lett volna részvétet nyilvánítani, ahogy egyébként a KDNP-t leszámítva az összes párt (a Fidesz is) tette.

Én sajnos vagyok olyan mazochista, hogy minden politika szarságot elolvasok, és jól is szórakozom rajtuk, hogy őszinte legyek. :-)) Például az emelgetett szoci újság nagyon élvezetes volt. Abban igazad van, hogy mindkét fél a másik hibáira utazik. De hát ettől politika a politika, bár nyilván teljes mértékig igazad van. Ez a fajta egymásnak feszülés sok mindenkinek nem tetszik, ezért fordultak el az emberek a politikától. Egyébként ebben az írásban pont azt írtam (pedig elég távol áll tőlem az MSZP szerencsére - nem csak a párt, bár az is, hanem az ideológiai is -> lásd romák telenyomása segéllyel például), hogy egyetértettem Dóra Ottóval, úgyhogy itt most semmiféle marás nem ment szerintem. Bár ez nézőpont kérdése. Egyébként Fenyvesinek nem a kosárlabdából van elege, hanem abból, ami körülötte zajlik és ez végülis a kommentjéből is kiolvasható, ezt pedig nem lehet felróni neki. A pénzes ötleted jó, csak a csapat körüli ki-hol, merre-meddig nem ilyen egyértelmű. Van a csapat, ami Salgótarjáni KSE néven versenyez, az egyesület, ami ugye a Beszterce KK (velük szerződött a város!) és van a Dániel-féle cég, ami működteti a csapatot. Ez egy elég összetett dolog sajnos, egyiket se lehet a másik nélkül nézni, ugyanakkor meg mégis különböző jogiszemélyekről beszélünk.

BéKu 2009.11.27. 11:09:41

@SkseFan: Az első bekezdéseddel egyetértek. Egyébként meg miért ne lenne szerencsés azaz elszólás? Mint ahogy már írtam, ide minden vélemény jöhet, amíg nem tömény gyűlölködés, anyázás és társai, hanem valóban vélemény. Demokráciában élünk, vagy mi fene! :P

A második bekezdéseddel is egyetértek. De erre a legjobb ellenpélda a költségvetés kérdése. Mármint az országos költségvetésé. Boldvait kérték, hogy hogy döntsön, de ő eddig mindig, minden körülmények között egyet szavazott a pártjával. Pedig nem is listás helyen jutott be, hanem egyéni kerületből, tehát az lenne a minimum, hogy a saját területének az érdekeit nézze. És mégis az a párt az első a számára.

Az utolsó bekezdésed is nagyon jó. Majd körül nézek pénzügyi témában, elvileg minden önkormányzat honlapján fent kell lennie az aktuális költségvetésnek, és önkormányzati rendeleteknek, tehát elég gyorsan utána lehet nézni ki, mire, hol és mennyit kap.

Még a pártrendezvényes témáddal is egyetértenék félig, ugyanakkor én még mindig azt vallom, hogy valaki csak mint szurkoló van jelen, és nem mint politikus, akkor mellőze a kampány legkisebb formáját is. Ugyanakkor abban igazad van, hogy ha már az MSZP bevitte a politikát a csarnokba, akkor a jobbos városvezetés ezt lereagálhatta volna úgyis, hogy csakazértis alapon ő is prezentálja magát meccsről-meccsre, hol ezzel a politikussal, hol azzal. Hogy ezt nem tették, ez valóban az ő döntésük volt. Ők tudják, hogy miért határoztak így. :S

SkseFan 2009.11.27. 11:14:04

Igen, tényleg összetett a dolog. De nem hiszem el, hogy a város vezetői ne tudnák megoldani, ne tudnának leülni a Beszterce KK vezetőivel, hogy megbeszéljék a pénzügyek sorsát. Meg lehetne mondani, hogy ezt és ezt az összeget kizárólag erre és arra lehet költeni és így is kell vagy nem? Különben szerintem Dániellel csak az a bajuk, hogy a másik oldalhoz tartozik. Elvitathatatlan amit a csapatért tesz, nélküle nem lenne itt semmi. Vagy az a gond hogy követel? De most őszintén, kapna valamit a csapat a várostól, ha ő nem vetné be a kapcsolatait? Különben nem érdekelné Székynét és Fenyvesit sem a dolog.

Más szempontból megközelítve. Ha most a csapat kapja a pénzt, akkor miért kötik ezt Dániel tartozásaihoz? A városnak nem mindegy kinek adja? Miért nem adják egyből Dániel cégének? Az a jogi helyzetet is jelentősen tisztázná.

BéKu 2009.11.27. 11:56:04

@SkseFan: Az a fajta politikai lobbi, amit Dániel mozgósított, kétségtelen, hogy hozzájárult ahhoz, hogy most ekkora támogatást kapnak. Ezzel eddig nincs is semmi baj. Csak engem speciel az érdekelne, hogy ennek hol a vége? Mármint ugye nyáron is ment az adok-kapok a pénz körül. Azóta eltelt jó néhány hónap, és megint itt tartunk. Mennyi az esély rá, hogy két hónap múlva megint nem kalapol az önkormányzatnál? Nyár óta nem képes találni egy valódi szponzort, aki nem csak néhány milliót vág hozzá a csapathoz, hanem tisztességesen támogatja is azt, pedig mint menedzsernek, ez lenne a feladata. Majd januárban... igaz, ezt már augusztusra, meg szeptemberre, meg szezonkezdetre is ígérte. És mégse lett belőle semmi. Az önkormányzatra könnyű ráugrani, tőlük lehet követelni, csak akkor kérdés, mitől is lesz profi a csapat? Miért hagyta ott őket a Wamsler? A pénzügyi kifogást nem hiszem el, mikor szeptemberben azzal volt tele az országos média is, hogy mekkora profitot termelt a cég, és hogy éppen hová, és milyen mértékben akarja bővíteni a piacait. És ez nyilván nem kamu, a gáz árának emelkedésével persze, hogy megnőtt a kereslet a fa-szén tüzelésű fűtőrendszerek, kályhák iránt.

Ebben az egész helyzetben csak az keserít el, hogy Dániel már többször eljátszotta, hogy az önkormányzattól várta a segítséget, és ha nem kapta meg, akkor óriási patália közepette tovább állt. Lásd Puszta Béla és a Fekete Sasok esete, aztán lásd Eger, ahol szintén azért fuccsolt be a csapat, mert felül volt tervezve, és az önkormányzattól várta a finanszírozást. Akik viszont egy bizonyos összeg felett nem támogatták azt...Most itt is ez lesz a helyzet? Februárban még 10 milliót kér? Vagy hogy? Szóval igen, Dániel a másik oldalhoz tartozik, burkoltan nyomja is az MSZP-t, kár, hogy ez csak néhány ember esetén ér célba, mert azért a kosaras közönségre is érvényesek a pártpreferencia viszonyok, még akkor is, ha talán egy minimálisan a fenti okokból kifolyólag felülreprezentált az MSZP-s szimpatizánsok száma a meccseken, de a többség szerencsére sz*rik a politikára, és csak a csapatot nézi. Viszont Dániel nagy f*sz, a szó jó értelmében. Nagyon okos üzletember, ugyanakkor nagy szélhámos is. Sokat köszönhet neki a salgótarjáni kosárlabda, de ha valamihez kellene őt hasonlítanom, akkor azt mondanám rá, hogy olyan, mint a dupla, vagy semmi. Vagy dob valamit nagyot, vagy sz*rik az egészre, mert egyszerűen nem tud kicsiben gondolkozni. Két év alatt két osztályt ugrani, azért simán hoffenheimi magasságokat jelent, csak nehogy pofára esés legyen a vége. Ezt a szezont most már fél lábbal is ki kell húzni, reméljük nem taktikázta el magát a menedzser úr. De az valóban érdekes kérdés, hogy vajon mennyi pénzt akar még lehúzni az önkormányzatról? Lehet tippelni a következő pénzkunyizás időpontjára...

+ azért a tartozás nem mindegy, mert nem valami más ügyben lóg Dániel Tamás cége, hanem igenis a kosárlabdához kötődően tartozik az LSKHT-nek. Magát a céget pedig vicces lenne támogatni (ezért az egyesülettel tárgyalnak). Hogy nézne már ki, hogy egy magán céget pénzel az önkormányzat? :-))

SkseFan 2009.11.27. 12:09:17

Megmondom én hogyan nézne ki egy magáncégnek adott pénz: számla ellenében jól. Gondolom van erre számos példa, csak éppen narancs párt közeli cégek esetében. Naivság lenne azt hinni, hogy nincs ilyen. Sőt, szerintem ennek a mértéknek a többszöröséről van szó ilyen esetekben, de most a csapatról kell beszélnünk.

Egyébként ez a pénz nem jött volna a városnak, ha nem kell a csapatnak. Szóval nagyon lényeges: NEM a várostól vették el ezt a pénzt. Ha lesz még ilyen lehetőség, azaz Boldvai tud szerezni, akkor miért ne? Vagy a városvezetés nem akar ebben segíteni? Főként, hogy nem is a saját pénzüket kell osztani.

DaMa 2009.11.27. 12:46:15

Én igazából attól félek hogy Ha most a csapat nem kapja meg a pénzt időben és esetleg ez légiósvesztéssel jár a következő ilyen helyzetnél Boldvai azt mondja hogy: "Na nem! Előző sem jutott oda ahova szántam. Akkor mit futtassam a felesleges köröket.. "
Én bevallom engem a meccsen egyáltalán nem érdekel a politika tőlem Orbán-Bajnai páros is ehetne egy pattogatott kukoricát. Mert én a kosár és szurkolásélményért vagyok jelen mindig. És Bízom benne hogy mások is. De legfőkképp attól félek hogy a politika megint tönkretesz valamit ami nekem oly fontos.....

BéKu 2009.11.27. 12:49:19

@SkseFan: Amit írsz, az lehet, hogy működhetne, de akkor meg nem a csapat lenne támogatva, hanem egy cég. Ráadásul most akkor megint elérkeztünk oda, hogy hogy is van a csapat szervezeti háttere? Bonyolult ez, reméljük nem azon múlik a csapat jövője, hogy 5 millió forintot pár héttel később kapnak meg, mert ha igen, akkor eléggé nagy a baj... És akkor ez esetben még a a 10 millió is kevésnek tűnik.

Igen, én is írtam, hogy elméletben ugyan a város kapta, gyakorlatban viszont a csapat. De mivel nem, mint a kosárlabda csapatnak szánt támogatás érkezett a pénz (papíron!) ezért a város arra költhette volna, amire akarta. Természetesen ezt nem tette, az nem is téma, hogy ezt a 10 milliót megkapja a csapat, a kérdés az, hogy mikor és milyen formában. És ez az, amivel egyszerűen nem tudok egyetérteni, mert ha úgyis megy a 10 milla a Beszterce KK-nak, akkor minek kellett 2x5millára variálni?

Amúgy meg Boldvai csak akkor szerez pénzt, és csak arra, ami neki is érdeke. Nem viszi túlzásba a lobbizást. Most úgy ítélte meg, hogy ehhez érdeke fűződik, és hitelállomány törlesztés címén (vagy valami hasonló kamu szöveggel) szerzett némi pénzt, ami majd a kosarasokhoz vándorol.

Az mondjuk a csapat szempontjából teljesen mindegy, hogy honnan jön a pénz, csak legyen. De jó lenne, ha végre nem csak kormányzati, önkormányzati, hanem tényleg valódi névadó szponzori támogatást is tudna szerezni a menedzser úr. Hosszú távon csak ez lehet a cél, hiszen profi, elsőosztályú csapatról beszélünk, jobbára hivatásszerű kosárlabdázókkal. Éppen ezért nem látom garantálva, hogy nem fog kérni még "gyorssegélyt" a várostól a szezon folyamán, ha netán mégsem jön össze egy jelentősebb szponzor januárra. Ez az egy, ami nekem nem tetszik és ami zavar is.

BéKu 2009.11.27. 13:07:22

@DaMa: A pénzt megkapja a csapat, csak nem egyben. Ezt a döntést kritizáltam én is, mert ennek ilyen formában semmi értelme. Boldvait nem kell félteni, amire akar, arra fog tudni pénzt szerezni, amire viszont nem arra nem. Ha emiatt elmegy Sirutavicius, akkor én is nagyon ki fogok akadni, mert ő az a játékos, (tavaly Karesz volt), akire azt tudom mondani, hogy a kedvencem. ÉS mert nagyon jó, és mert nagyon sokat tesz hozzá a csapathoz. Persze kérés, hogy mennyiért, és hogy hosszútávon ezt tudja-e a csapat finanszírozni.

Ez a pattogatott kukoricás hasonlat nagyon tetszik :-))
Egyébként addig jó, amíg valaki a csapatért, a kosárlabdáért, a szurkolásért és a szórakozásért megy ki. Szerencsére ezzel a többség így van. Én is a csapat miatt járok meccsre, minden más csak másodlagos. Ezért is tudok ebben, és kizárólag ebben a témában igazat adni "Ottó bá'"-nak. Mert amúgy a lehető legmesszebb áll tőlem politikailag, de most ez ez esetben nem érdekel.

Amúgy szerintem nem ilyen tragikus a helyzet. Ha drámai helyzet maximum az anyagi okokból kifolyólag alakulhat ki, az viszont nem politikai kérdés, hanem gazdasági. Kreatív igazgató helyett gazdasági szakember kellene a csapatnak - szerintem. Hülyeség volt a döntés, de ha azon múlik a csapat sorsa, hogy most kapja meg a második 5 milliót, vagy 3 hét múlva, akkor ott bizony elég nagy problémák vannak...

Szerintem a város is hozzátett annyit, amennyit tudott. Most azon lehet vitatkozni, hogy 1-2 millióval adhatott volna többet, de számottevően nagyobb összegett biztosan nem tudott volna hozzátenni a csapat költségvetéséhez. Értsd, még 10 milliós saját forrást nehéz lett volna előteremteni, az, meg hogy ad még 1-2 milliót, egy ekkora költségvetésben túl sokat nem jelent, bár sok kicsi sokra megy, ez igaz. * És Boldvai is megmozgatott annyit, amennyit tudott ez ügyben, és ilyen-olyan úton, de szerzett tíz milliót, amint ahogy erről már sokszor volt szó, nem kapott volna meg a város, ha Boldi nem segít.

Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy ebből az egészből csak és kizárólag azért lehet politikai ügy, mert más forrásból (pályázat, hitel, szponzorok, egyéb támogató vállalatok és magánszemélyek) nem sikerült akkora költségvetést összehozni, ami elégséges lenne, így arányait tekintve elég nagy az az összeg, amit politikusoktól kell kilobbizni. És ez nem jó így. Ezért kellene egy politika mentes szponzor, tesco (ez csak egy példa) vagy akármi aki pénzeli a csapatot, és akkor nem kellene politikával baszakodni.

SkseFan 2009.11.27. 14:52:22

Alapvetően igaz, én is csak a sport miatt fogok meccsre járni, és tettem ezt eddig is. 2 x 5 = 10, de Te is érzed, hogy nem ugyanaz. Pl. ha akarsz venni egy lakást 10 millióért, de nem kaptál anyutól és aputól csak 5-öt, akkor azt eladják valaki másnak. Ugyanezt a szöveget mondta tavaly Fenyvesi is, ha az a X millió hiányzik, akkor nagy a baj. Na most képzeld el, hogy a te zsebedből hiányzik X millió! Nagy a baj? Szóval ez a 2 x 5 agyrém, attól függetlenül, hogy melyik oldal találta ki.

Szerintem még ott van egy tévedés, hogy ezt a 10 milliót nem a várostól kérték és kapták. A város csak egy közvetítő szerepét játszotta. Mint az a csapat oldalán lévő fórumban olvasható, 2 milliós "jutalékért". Szép. Szóval legjobb lett volna ha ebből nincs ügy, szépen megkapják továbbadják és megy mindenki boldogan a maga útjára. Még politikai tőkét is lehetett volna belőle kovácsolni!

Egyébként ha már politika lett a csapatból, akkor azt nem csak a szociknak kellene kihasználni. Salgótarjánban az 1500 kosármeccsre járó néző eldöntheti a választásokat! Ha ezt Székyné politikai stratégiáját tervező team nem látja, akkor ki kell rúgni őket azonnal! Nem azt mondom, hogy most mindenki azonnal balra szavaz, de a bizonytalanoknál nagy súlyt jelenthet, hogy kedvenc csapatukat melyik oldal viseli a szívén jobban.

BéKu 2009.11.27. 16:02:01

@SkseFan: Egyetértek. Ezt fogalmaztam meg a posztban is. Szerintem is agyrém a 2x5millió. Eddig is ezt mondtam :-))

A Geoparkot nem keverném a kosárral, mert az egy másik projekt, és nem jutalék. Szerintem is továbbítani kellett volna a 10 milliót, Székyné is ezt akarta (közgyüli felvételen meg lehet nézni), csak aztán Eötvös Mihály addig erőlködött, míg Székyné belement. Nem kellett volna!

Az utolsó bekezdéseddel meg teljes mértékig egyetértek. Nem kellett volna hagyni már a kezdetektől fogva, hogy a szocik kisajátítsák a kosár-témát.

Amúgy szerintem azért attól nem kell tartani, hogy ezen az 1500 emberen áll vagy bukik a választás. Persze sokat számít, de nem annyira, mint ahogy azt sokan gondolják. Ha valaki ez alapján szavaz, az meg is érdemli. Nekem is fontos a kosárlabda, de azért az életben vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. És szerintem a többség ezzel így van. Szóval csak azoknál a szurkolóknál lehet ez döntő akik nagyon fanatikus drukkerek.

Egyébként egyetértek veled.

DaMa 2009.11.27. 16:43:25

Én a fanatikus drukkerek közé sorolnám magam. A döntésem mégsem befolyásolja hogy melyik oldal jár ki kosármeccsre. Bár Fenyvesi tavaly elvetette kicsit azt a bizonyost mikor szidott mindenkit(minket is) azt gondolom hogy még az ő személye sem dönti el a dolgot. Amúgy a döntésem már meghoztam. Az EUPV-n is kb az volt. Szóval nekem hiába is kampányolnak...:)Dánieles dologgal pedig nem szivesen foglalkozom ezután. Ha itt van balhé is van a kosár körül. Ha nincs itt akkor hobbi sporton kívül nincs miről beszélni. Ezt meg már megénekelte egy fürtös Pali. Egy szó mint száz: Ki a politikával a kosárból!!! (és ezt mindkét oldalra értem)

BéKu 2009.11.27. 18:29:08

@DaMa: Ez jó végszónak, teljes mértékig egyetértek veled! :-))

Azt meg elhiheted, hogy Fenyvesinek nem a kosárral mint sportággal, vagy a csapattal van a baja, hanem azzal, ami körülötte kialakult. És ezt valahol meg is lehet érteni. Na mindegy.

Dániellel kapcsolatban is igazad van. Írtam már, hogy nem tud kicsiben gondolkozni, vagy lépésről lépésre gondolkozni, hanem mindig akar egy nagyot dobni, dupla vagy semmi alapon. Bízom benne, hogy a dupla lesz a vége a dolognak, és nem a semmi.

Az utolsó mondatodra meg csak annyit tudok mondani, hogy ÚGY LEGYEN! :-))

A kosárlabda maradjon meg az emberek szórakozásának és sportnak. Én ezt szeretném, és ezért lehet engem utálni testületileg, de ezen nézetem mellől nem tágítok! :-))