Kampány 2010: Tesszük, amit tenni kell
2009. november 01. írta: BéKu

Kampány 2010: Tesszük, amit tenni kell

Novemberrel együtt beköszöntött a legújabb MSZP-kampány is. A Fidesz "Önnek is joga van tudni" szórólapjaira - amelyben elég sok hibát hagyott az ellenzéki párt - az MSZP óriásplakátokkal válaszolt. Két félét már én is láttam a városban a mai nap során.

Az egyiken egy távhőszabályzó szerepelt, mellette azzal a felirattal, hogy "Csökkentjük a távhő ÁFÁ-ját", alul MSZP logó és a "Tesszük, amit tenni kell" szlogen. Maga a háttér egyébként "árpádsávos": fehér-piros-fehér.

A másikon a távhőszabályzó helyett egy óriás pénzérme volt, benne a "Másfél havi bérrel több marad a borítékban" szöveggel, mellette pedig a "Csökkentjük a jövedelemadókat" felirat. Minden másban megegyezik a két plakát.

Tegnap ugye azon elmélkedtem, hogy visszatér-e Gyurcsány-szelleme A PÁRT-ba. Ma már biztos vagyok benne, hogy igen. Az EP-kampány szocializmust idéző plakátjai után, ez a minimál stílus egyértelműen a szoclib vonalra hajaz, újra éled a progresszió. A 2006-os  (kockás) választási plakátokat idézik bennem a mostaniak. Az akkori kampányból kiindulva sanszos, hogy előbb-utóbb plakátokra kerülnek majd a megépített autópályák és utak is. Már várom.

Egyébként az óriásplakát még mindig jobb, mint a postaládákba bedobott szórólapok...

***

Follow up:

Mint azonban a mai nap kiderült, az általam Mindenszentek napján látott plakátok nem a véletlen művei. Az MSZP ugyanis november közepétől országos kampányba kezd. Ennek keretében óriásplakátokkal és négymillió szórólappal próbálják meg felhívni a figyelmet az eddigi eredményeikre. Az, hogy Salgótarjánban már november legelső napján is láthatóak voltak az említett táblák, az biztosan kismoszkva sztahanovista párttagjainak köszönhető.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr61490785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.