Október 23.
2009. október 22. írta: BéKu

Október 23.

Ezen a napon két jeles esemény is történt a magyar történelemben. Kezdjük először az időben napjainkhoz közelebb esővel.

1989. október 23-án Szűrös Mátyás kikiáltotta a harmadik Magyar Köztársaságot. Ennek immáron húsz éve. Húsz éve lett újra demokratikus állam Magyarország - legalábbis papíron.

Sokan azt hangoztatják, hogy nem rendszerváltás volt, hanem módszerváltás. Nos, ez szvsz hülyeség. Fordítva sokkalta jobban megállná a helyét, az állítás hiszen a rendszer megváltozott. Az egypártrendszert felváltotta a többpártrendszer.

Ha valami ugyanaz maradt, akkor azok pont a módszerek, amin nem is kell csodálkozni. Kutyából nem lesz szalonna, és aki a (puha) diktatúrában is kiszolgálta a hatalmat, a PÁRT-nak rendelt mindent alá, az nem hiszem, hogy egyik napról a másikra ki tudott bújni a bőréből, képes volt átállítani az agyát az új rendszer követelményeihez, a demokratikus felfogáshoz.

Anyway. Ez az egész rendszerváltásos izé néhány éve központi helyet foglal el a számomra érdekes témák között. Az akkori események rendkívül tanúlságosak, sok minden megérthető belőle akár napjainkra levetítve is. 

De ha már emlékezés, akkor idézzük fel a Rendszerzáró Házibulit, ha már holnap úgyis a köztársaság kikiáltását (is) ünnepeljük. Hosszúhajú Pataky Attilával, meg a nyakigláb Fodor Gáborral, aki akkoriban még a Fideszt erősítette, manapság leginkább már senkit, jó esetben saját magát. :P

"Azok a boldog szép napok, ég veled..."

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr241468467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galagonya 2009.10.23. 09:44:18

Érdekes felvétel :) pl. Fodor előbb megy a színpadra, mint Viktor. Vikidál a hazugágról énekel, és közben jelent.
A rendszer tényleg változott, de nem tudtunk még a "nyugati" demokráciákhoz felnőni a húsz év alatt :(

Horizont 2009.10.31. 11:40:20

@galagonya: Érdekes,ez igaz! De azért az ember valami rózsaszín lázálmában ilyenre vágyik! Együtt, könnyedén, összekapaszkodva! De csak álom marad :)