Már megint öblös
2009. október 17. írta: BéKu

Már megint öblös

Sacckerkábé 100 milliával tartozik a cég az alkalmazottaknak, amit a bérgarancia alapból ki fognak fizetni, tájékoztatta az MTI-t Balázs Miklós felszámoló biztos. Ez már egy jó pár napos hír, de valahogy most jutott csak időm megírni.
 

Szóval a júliusi és augusztusi elmaradt munkabérekre 43 millió forintot igényeltek az alapból, ezt már ezen a héten megkapják - vagyis, hogy már akkor elviekben meg is kapták - a gyár dolgozói. A szeptember havi munkabért is megigényelték, a 28 millió forintot várhatóan két héten belül kapják meg, és még lóg a levegőben 33 millió forint azoknak, akik már korábban ott hagyták a gyárat.

Az Öblös újabb tortúrája (mert már volt neki egy pár) szeptember 18-án kezdődött, de a felszámoló még mindig nem tud pontos összeget mondani a gyár adósságáról. A könyvelés szeront másfél milliárd forintról van szó, de a hitelezők nagyrésze meg nem nyújtotta be a számlát.

Közben állítólag három befektetővel is tárgyalnak, akik bérlőként működtetnék tovább a gyárat. Ha ez össze jönne, a 277 dolgozó döntő többsége megtarthatná állását.
 
Az öblösüveggyár az egyik legrégebbi salgótarjáni gyár, elődjét 1893-ban alapították. A 90 százalékban exportra termelő üzem árbevétele 2008-ban meghaladta a 2 milliárd forintot. (MTI alapján)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr331456635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.