Harmadik a Nógrád Táncegyüttes! :-)
2009. október 12. írta: BéKu

Harmadik a Nógrád Táncegyüttes! :-)

A harmadik helyre javasolta produkciója alapján a szakmai zsűri a salgótarjáni Nógrád Néptáncegyüttest a hétvégén rendezett Kállai Kettős Néptánc-fesztiválon.

Az ország legrangosabb néptáncversenyére idén már csak a jóra illetve kiválóra minősített együttesek kaptak meghívást. Az így tizenkilenc riválissal versenyző Nógrád táncegyüttes pénteken este mutatta be félórás „Itthon vagyok” című koreográfiáját, amellyel bekerült a gálaműsorban is fellépő hat legjobb együttes közé. A döntőnek számító gálán pedig a harmadik helynek megfelelő minősítést és egy zenekari díjat kapott a csoport.

Forrás: radiofocus.hu

 

Hatalmas gratula a mindig remeklő Nógrádosoknak! :-))

  

 Így csinálják a nagyok

 

Így meg a "kicsik" :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr761446258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.