Ez a vers nem tetszett a Jobbiknak
2009. október 11. írta: BéKu

Ez a vers nem tetszett a Jobbiknak

Illetőleg mint kiderült, nem is a verssel volt nekik, illetőleg Szabóné Kocziha Tündének, a békéscsabai Jobbik vezetőjének problémája, hiszen amikor megkérdezték tőle, melyik vers hangoztt el, akkor nem is tudta megmondani. Neki annyi is elég volt, hogy a verset Faludy írta. És persze arra a kérdésre se tudot válaszolni, hogy mégis mitől magyarellenes a költő. Mindegy, ennyit a hülyeségről. Íme a vers:

 

 

 

Faludy György: Október 6.


A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis-
vígasztalódott Vécsey.
Lahner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.

Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő; nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradtak egyedül.
- Az Al-Dunán szólt mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki-
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.

A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes csepű vér,
Kuftsteinbe, Grácba, Josefphstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Húszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldottak-átkozták a hont
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.

Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy átköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hûs lidércként messze táncolt.

Száz év s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt
Száz év s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépéstetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull hány nap, hét és hónap óta! s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.

 

A vers egyébként elhangoztt a kézdivásárhelyi (Erdélyben található) megemlékezésen is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr861442299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország a magyaroké 2009.10.17. 16:06:07

Másnak úgyse kell.És ha kéne, itt vannak derék magyar harcosaink, a honvédek, gárdistak, férfiak, akik vállvetve harcolnak, ha kell a gyepükön, ha kell a Donnál, hogy megvédjék ezeréves határainkat. És különben is, körülölelnek minket a magas Kárpátok ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.