Bréking: a tarjáni cégvezetők fizetései!
2009. szeptember 16. írta: BéKu

Bréking: a tarjáni cégvezetők fizetései!

Mint tudjuk, megszületett ez a jó kis kormányrendelet, melynek értelmében most már jogosan túrkálhat minden kíváncsi ember a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőinek zsebében. :-))) Hogy mennyi cikk épült az ilyen adatok megszerzésére, azt fölösleges kihangsúlyozni. Az újságírók, különböző weboldalak, vagy nyomtatott sajtós termékek ádáz csatákat vívtak a cégekkel az adatokért, és amikor egyiknek, másiknak sikerült valamit kiszedni a bossokból, akkor az már-már csoda számba ment. De ennek most már vége. Kötelező közzétenni az interneten a fizetési, és egyéb juttatási adatokat. Elvileg már szeptember 15-ig (kedd) ezt mindenhol meg kellett volna tenni!

Salgótarjánban mind a nyolc, valamilyen szinten önkormányzati tulajdonú cég eleget is tett az adatszolgáltatási kötelezettségének, és honlapján hozta nyilvánosságra a fizetési adatokat, amik mára már teljes mértékig hozzáférhetőek. Az adott linkeket be is tettem az összefoglalókba. Kivétel a Tarjánhő, meg a foglalkoztatási kht. (azok weboldala is biztos megvan valahol, de én nem találtam) Íme, itt vannak tehát a fizetések:

A Salgótarjáni Csatornamű Kft.: Az ügyvezető igazgató Barta András, aki havi 552.000 Ft megbízási díjat vihet haza. Ha a célfeladatokat teljesíti, akkor maximum 3 havi megbízási díjat ( 1.656.000 FT) kaphat. Ha főnök urat a megbízás letelte előtt elküldik, vagy a KFT jugoutód nélkül szűnik meg, illetőleg a megbízó egyoldalú intézkedése esetén 6 havi megbízási díj (3.312.000 FT) illeti meg. Egyéb járandóságot nem kap.

Salgótarján és Környéke Vízmű Kft.: Itt is Barta András az igazgató, és hajszál pontosan ugyanazok az adatok érvényesek itt is, mint a csatornaműveknél. Jól jár a pali, kétszer kapja meg ugyanazt.

Tarjánhő Kft.: Az ügyvezető igazgató Kiss József 500.000 Ft-t keres havonta, emellett évi 700.000 Ft béren kívüli juttatásban részesül. A prémiumfeladatok teljesítése esetén legfeljebb 3 havi alapbérét (1.500.000 FT) kaphatja meg, munkaviszonya megszűnése esetén pedig 6 havi alapbérének (3.000.000 FT) megfelelő végkielégítés illeti meg. Aporpó, ha valaki megtalálj a Tarjánhő oldalát, akkor piros csillagot kap! A www.tarjanho.hu ugyanis jelenleg nem működik...

Salgótarján Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.: Az cég ügyvezetője Bodnár Benedek, akinek 500.000 Ft a havi alapbére. A közgyűlés által meghatározott prémiumfeladatok teljesítése után 3 havi járadékot (1.500.000 FT) kaphat maximum. Az összes béren kívüli juttatás (adóköteles/adómentes, természetbeni/pénzbeli) éves szinten maximum 700.000 Ft-ra rúghat.

Salgó Vagyon Salgótarjáni Vagyonhasznosító és Ipari Park Üzemeltető Kft.: A Salgóvagyon vezetője Tatár Csaba, aki ugyanazokkal a feltételekkel szerződött, mint Kiss József a Tarjánhőnél, illetve Bodnár Benedek a VGÜ-nél. Nem akarom mégegyszer lekörmölni pontosan. A lényeg, hogy a havi alapbére 500.000 Ft, a prémiuma 3 havi illetmény lehet, ha teljesíti amit kitűztek a számára, illetőleg kaphat még éves szinten maximum 700.000 Ft béren kívüli juttatást. Plusz a végkielégítés az egyenlő 6 havi bérével, ergó 3.000.000 Ft.

Létesítmény és Sport Kht.: Igazgatója Diószegi István. Havi bére 370.000 Ft. Ezen felül évi 72.000 Ft béren kívüli juttatást kap, plusz minden hónapban elszámolhat maximum 50.000 Ft-ot képkocsi használat utáni költségtérítésként. A prémium nála is 3 havi bér (1.110.000 Ft), a végkielégítés meg 6 havi (2.220.000 FT)

Salgótarjáni Városi Televízió Nonprofit Kft.: Ügyvezetője László István. Havi alapbére 370.000 Ft, akárcsak az LSKHT vezetőjének. Ezen felül a lakóhelye és a munkahely közötti viszonylatban költségtérítés jár a gépjárműhasználatra, valamint egyéb helyekre is, amennyiben azt igazolja útnyilvántartással. Kap mobiltelefont is munkahelyi használatra a "szerződés szerinti feladatok ellátása céljából". A végkielégítés nála is 6 havi illetményt (2.200.000 Ft) jelent.

Salgótarjáni foglalkoztatási kht.: Na erről a szervről semmit se sikerült kiderítenem. Ugyan az MTI megdícsérte őket, hogy csak emiatt az adatszolgálatási kötelezetség miatt csináltattak egy ingyenes weboldalt, nekem még nem sikerült rálelnem erre. Találtam ugyan egy oldalt, ami szerint a cég igazgatója Tozsér Zoltán, de ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr221386925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.