Preambulum
2009. július 01. írta: BéKu

Preambulum

Először is szögezzük le: a közelmúltban sokat hallhattuk azt, hogy Kis Moszkva így, Kis Moszkva úgy, ám ezt a jelzőt nem szükebb pátriámra használták, hanem Pécsre. Nos, ami a pécsiek MSZP-hez való viszonyát illeti, lehet hogy őket is megilleti ez a "kitüntető" cím, de hogy náluk sokkal jobban jellemző ez Salgótarjánra, az zicher. Szóval ez a blog a VALÓDI Kis Moszkváról, jelesen Salgótarjánról szól majd - elsősorban. Ezen túlmenően persze egyéb is terítékre kerül majd, nem elvéve más nagyszerű blogok, mint a vastagbőr, a kifordított ország, vagy a reakció kenyerét. És azért egy két személyes tapasztalat, életemből merített sztori is felkerül, ha azzal valamit ki akarok fejezni. Jah és még valami. Számtalan blogba belekezdtem már, de néhány bejegyzés után mindig meguntam. Lehet, hogy ennek is ez lesz a sorsa, mindenesetre bízom benne, hogy mégsem.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismoszkva.blog.hu/api/trackback/id/tr111219353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2009.07.03. 19:26:21

Ne undd meg! Tessék kitartónak lenni:))

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.07.03. 22:54:29

@Horizont: Támogatom! Néha én is így vagyok ám vele, de aztán mindig folytatom :)

BéKu 2009.07.03. 23:27:40

@Horizont: @turner: Majd igyekszem :-))

Van is egy jó témám, amin most megy az adok-kapok tarjánba, azzal el leszek egy darabig :D

Horizont 2009.07.04. 09:35:57

@turner: Én meg irigykedem 1-2 JÓ blog láttán:) Sajnos az "én időmben" nem volt ilyen lehetőség:)
Bevallom amióta rákattantam a blogokra sokkal tájékozottabb lettem, és még nagyon jól szórakozom is. (vagy dühöngök, hogy mik vannak).Úgyhogy hajrá!!!